Alma Deutscher, a csodagyerek, aki tízévesen írt operát a modern Hamupipőkéről

Alma Deutscher, a csodagyerek, aki tízévesen írt operát a modern Hamupipőkéről

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Komponált már hegedűversenyt és operát, úgy emlegetik őt, mint a következő Mozartot, fogott már kezet Putyinnal, és idén decemberben a Carnegie Hallban ad koncertet. És még csak 14 éves. A brit zeneszerző, Alma Deutscher szerint lealacsonyító Hamupipőkére nézve, hogy csak azért vonzó a mesében, mert kicsi a lába.

A CNN interjút készített a 14 éves korára már elismert brit zeneszerzővel, Alma Deutscherrel. Beszélgettek a lány 10 éves korában megírt operájáról, és arról is, hogy lehet gyerekfejjel olyan komoly, drámai és időnként sötét tónusú darabokat szerezni, mint amilyeneket az egyébként vidám és szívesen bolondozó Deutscher komponál.

Alma Deutschert a következő Mozartként szokták emlegetni – nagyjából két évvel ezelőtt kezdett el cikkezni róla a sajtó –, és noha a fiatal zeneszerző nagyon szereti a 18. századi elődjét, és igazán örült volna annak, ha Mozarttól tanulhat, mégis jobb szerinte, ha kerülik az összehasonlítást. "Úgy gondolom, hogy szívesebben lennék az első Alma, mint a második Mozart" – mondja az interjúban meglepő érettséggel.

A csodagyerekként aposztrofált Alma háromévesen már zongorázott és hegedült. Négyéves korában kezdett zongorán zenét szerezni, két éve pedig Bécsben adta első hegedű- és zongoraversenyét. Kevés gyerek mondhatja el magáról, hogy kezet fogott már vezető politikusokkal is, pedig a lány tavaly nyáron találkozott az akkori osztrák kancellárral, Sebastian Kurzcal, és Vlagyimir Putyinnal is, miután a két politikus meghallgatta az előadását.

©

A szülei tudnak hangszeren játszani, de egyébként nem zenével foglalkoznak: Deutscher édesapja nyelvész, édesanyja angol irodalmat kutat. Alma Deutcher számára teljesen természetes, hogy séta közben folyamatosan dallamok szólalnak meg a fejében, új melódiák jutnak az eszébe. "A szüleim sokáig azt hitték, hogy csak emlékszem a zenékre, amiket korábban már hallottam. Mire mondtam nekik, hogy nem, ezek az én dallamaim, amiket én komponáltam" – fogalmaz.

Szerinte az igazán nehéz dolog a zeneszerzésben az, amikor történetet kell elmondani a zenével. Mondja ezt úgy, hogy már tízévesen operát szerzett, amelyet be is mutattak. A Hamupipőke feldolgozásával debütált Amerikában. Alma Deutscher megzenésített meséje azonban nem a klasszikus Hamupipőke, ahogy korábban megismertük. A komponista ugyanis nem találta helyén valónak, hogy a mesében Hamupipőke csak azért vonzó, mert olyan picik a lábai. Ezért a tündérmese főhősnőjéből zeneszerzőt, a hercegből költőt faragott.

Alma Deutscher operájában Hamupipőke igazi modern nő, kezdeményező típus, aki alkotó energiáit teremtésre használja fel. Eszerint a főszereplő megszeret egy verset, amit a herceg írt. A költeményt megzenésíti, majd a bálon előadja azt a hercegnek.

Azt gondolom, hogy sokkal több értelme van, ha a herceg azért szeret bele, mert Hamupipőke gyönyörű dallamot komponált a verséhez. Mert azt gondolja, hogy a lány az ő lelki társa, megértik egymást.

Deutcherről Robert Gjerdingen, a gyerek tanára azt mondja, hogy a lánynak a zenélés az anyanyelve, és csak így lehetséges, hogy ennyire korán ilyen tehetséges legyen. "A zene az első nyelve, Mozart stílusában, Mendelssohn stílusában beszél" – mondja róla a chicagói zeneprofesszor.

A CNN megjegyzi, hogy az idén decemberben a Carnegie Hallban fellépő fiatal zeneszerző időnként nagyon sötét, drámai hangulatokat is képes a zenéjében megjeleníteni. Pedig a lány saját magát vidám embernek tartja, de szerencsére – mondja – van egy képzeletbeli zeneszerző barátja, akit Antonin Yellowsinknek hív, és aki a sötét, érettebb részeket "komponálja" a fejében. Deutscher saját bevallása szerint úgy tudja megugrani a zenei kihívásokat, hogy úgy gondolkodik, mintha a fejében sok komponista élne és működne egyszerre. Létrehozott magában egy képzeletbeli világot, ahol kvázi különböző zeneszerzőkre osztja a feladatokat. Mindegyik a saját stílusában zenésíti meg az érzelmeket.

Hozzászólások