szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Millió emlék köti őket a Duna Arénához.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és korábbi edző-férje, Shane Tusup a jövő hétvégén a Duna Arénában találkoznak: október 4-6. között rendezik meg ugyanis az úszóvilágkupát, amelyre Tusup három tanítványával, Ilaria Cusinatóval, Bujdosó Zsomborral és Földházi Dáviddal érkezik. Cusinato ugyanúgy vegyesúszásban indul, mint Hosszú.

A Duna Arénához a volt házastársakat számos közös emlék köti. Itt készültek közösen, a két évvel ezelőtti vb-n itt értek fel a csúcsra, és itt romlott meg a kapcsolatuk, innen indult el az élete egyiknek jobbra, a másiknak balra – emlékeztet a Bors. Jövő héten az uszodában először nem egymásért, hanem egymás ellen küzdenek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A német egyesítés sem állította meg a nyugatra vándorlást – 1990. október 24.

A német egyesítés sem állította meg a nyugatra vándorlást – 1990. október 24.

Félig autós, félig gyalogos tüntetés jött össze az MTVA előtt

Félig autós, félig gyalogos tüntetés jött össze az MTVA előtt

Újra gyengült a forint péntek reggelre

Újra gyengült a forint péntek reggelre