szerző:
hvg.hu

És még ellene indítottak eljárást.

Hatalmas a felháborodás az Egyesült Királyságban, miután a bokájánál fogva rángattak ki egy vak fekete diákot az Oxford Union vitaterméből.

Az eset a ghánai származású, 25 éves Ebenezer Azamatival történt, aki az oxfordi egyetem posztgraduális politológiahallgatója.

Azamati egy aktuálpolitikai vitát akart meghallgatni október 17-én az Oxford Unionban, amely a világ egyik legprominensebb egyetemi klubja, és 1823-ban azzal a céllal jött létre, hogy a diákok bármilyen témát megvitathassanak. Az Oxford Union visszatérő vendégei a világ vezető politikusai, tudósai és művészei is.

A probléma azzal kezdődött, hogy mivel nem voltak speciális rendelkezések a fogyatékkal élő diákok támogatására, a vak Azamati a biztonság kedvéért korábban a helyszínre ment, és egy könyvvel helyet foglalt magának a bejárat közelében. Ezt követően pedig visszament vacsorázni a saját kampuszára.

Később egy barátjával visszatért és leült, de egy biztonsági őr felszólította, hogy hagyja el a termet. Mikor Azamati tiltakozott, az őr megragadta, és a bokájánál fogva kirángatta a teremből.

Az esetről több felkavaró videó is készült, és van, amelyiken látható a diák fehér botja is, miközben a biztonsági őr kihúzza a székéből.

Ha ez eddig nem lenne elég abszurd, az incidenst követően Brendan McGrath, az Oxford Union elnöke összehívott egy fegyelmi bizottságot, ahol megállapították, hogy Azamati agresszíven viselkedett, mikor hadonászott a karjaival – miközben éppen kifelé húzták a padból. Azamati tagságát ezután két szemeszterre felfüggesztették.

Ő minderről azt nyilatkozta a The Timesnak, hogy úgy érzi, nem bántak vele emberhez méltóan.

A brit sajtó próbálja összerakni mi történhetett, és a legvalószínűbb, hogy a szervezők azt hitték, Azamati külsős, aki beszökött az előadásra. Persze még ha így lett volna, az sem indok arra, hogy bárkivel, pláne egy vak emberrel így bánjanak, ráadásul a világ egyik legkiemelkedőbb szellemi központjában.

Ezt mások is így gondolják, mert az Oxfordi Egyetem Afrika Társasága például Azamati mellett tüntet. Az Oxford Union elnökét, a fegyelmi bizottságot összehívó Brendan McGrath-t pedig többen felszólították, hogy mondjon le. Az egyetem vezető munkatársai is hangot adtak aggályaiknak, kutatók, professzorok szerint az Oxford Union eljárása ellehetetlenítheti, hogy a nagy hagyományú szervezet vonzó legyen a nem fehér, illetve a munkásosztályból érkező diákok számára.

A fegyelmi bizottság döntése ellen fellebeztek, és így vasárnap megállapították, hogy Azamati pont úgy viselkedett, ahogy az normális egy vak embertől, akit megtámadtak. A fellebbezési tanács azt is kimondta, hogy egy fehér vak diákkal minden bizonnyal nem bántak volna így.

Az Oxford Union azóta közleményben kért bocsánatot.

Az Oxfordi Egyetem pedig elhatárolódott az eseményektől, kijelentve, hogy az Oxford Union egy független szervezet, és az egyetemnek nincs kontrollja az általuk szervezett események fölött.

(Daily Mail)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Rendhagyó karácsonyi vásár nyílt Budapesten

Rendhagyó karácsonyi vásár nyílt Budapesten

Már 10-20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból

Már 10-20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból

A sarkköri kutatóknak összemegy az agyuk

A sarkköri kutatóknak összemegy az agyuk

Több mint két tonna drogot foglaltak le Peru partjainál egy hajón

Több mint két tonna drogot foglaltak le Peru partjainál egy hajón

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Lekapcsoltak a netről 30 506 letöltős weboldalt

Lekapcsoltak a netről 30 506 letöltős weboldalt