szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája végzett felmérést a távtanulás tapasztalatairól.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Több mint 17 600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint, a hallgatók 40 százaléka összességében elégedett a távoktatással, de 65 százalékuk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon. A felmérésből kiderült: a tanórák 42 százalékát a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással.

A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik részmunkaidőben dolgoztak. Igaz, a kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatt való hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette.

A HÖOK fontosnak tartja, hogy amennyiben a távoktatás velünk marad a veszélyhelyzetet követően is, úgy a változások a hallgatói visszajelzéseken alapuljanak. Ennek érdekében további kérdőíveket is fog készíteni, legközelebb a vizsgaidőszakban az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Majdnem visszatért az élet a régi kerékvágásba a boltokban

Majdnem visszatért az élet a régi kerékvágásba a boltokban

Egyre több adót vezetnek be itthon

Egyre több adót vezetnek be itthon

Ránézésre csak egy markoló, de amit beleszerelhetnek, az figyelemreméltó

Ránézésre csak egy markoló, de amit beleszerelhetnek, az figyelemreméltó