Az utolsó ép idegsejtjét is próbára tette már a koronavírus? Váltson perspektívát!
Teljesen rendben van, ha most szorong, fél, idegeskedik, nem bírja már a bezártságot, és frusztrálja a Facebook-ismerőseinek karantén idején is kalandos, tökéletes élete. Mentálisan könnyebben ki fogja azonban bírni ezt a nehéz időszakot, ha kicsit megfigyeli az állandó jelleggel és mindenhol csak problémákat észlelő agyát – üzeni Márky Ádám mindfulness tréner.
Pár hete nagyot futott egy Facebook-poszt, amely arról szólt, nem baj, ha az önkéntes izolációban semmihez sincs kedvünk, miközben barátaink, rokonainak olyan remekül tudnak önmegvalósítani karanténban is. Most már lassan két hónapja. Persze, teljesen rendben van az is, ha valaki mindenféle külső kényszer nélkül pozitívan tudja megélni a mostani időszakot, van, akinek pont, hogy áldás ez a helyzet, de másnak attól még átok lehet, és ez utóbbi is épp olyan érvényes érzés, mint az előbbi.
Hogy miért, arról Márky Ádám trénernek, mindfulness és reziliencia kutatónak, illetve az egészség- és életmódfejlesztéssel foglalkozó Longevity Project orvosigazgatójának megvan az elképzelése. Ő azt állítja, hogy a járvány idején érzett szorongás enyhítésére gyógyír lehet a mindfulness, és hogy a „fogd fel a helyzetet pozitívan”, vagy a „próbáld kihozni belőle a legtöbbet” típusú jótanácsok nem működnek jelen körülmények között.
Az orvos végzettségű, hat év mentőszolgálati tapasztalattal rendelkező Márky szerint ahhoz, hogy megértsük a mindfulness-, azaz a tudatos jelenlét-gyakorlatok hasznát, előbb fel kell fognunk, hogy
egy egyébként is idegbajos világra csapott le a mostani koronavírus-járvány.
„Soha sem voltunk még ennyire biztonságban evolúciós szempontból, soha nem volt még ennyire biztos az ivóvíz- és a tápanyagellátásunk, nem is éltünk még soha ennyi ideig, elvben tehát lehetséges lenne, hogy pont most legyünk a legboldogabbak, legelégedettebbek, mégsem ez történik. Ehelyett azt látni, hogy nagyon magas a krónikus betegek száma, soha nem volt még ennyi szorongó, depressziós ember, mint manapság.”
Azaz még soha nem éreztük magunkat ennyire rosszul, mint ebben az evolúciós szempontból igazán komfortos 21. században – vonja le a következtetést a szakember. Szerinte mindez azzal magyarázható, hogy környezetünk exponenciálisan gyorsan változik, amivel az agyunk egyszerűen nem tud lépést tartani. Túl sok az információ körülöttünk, és egyre inkább a valóságtól elrugaszkodott dimenzióban próbáljuk megoldani az életünket.
Soha nem is változott ilyen gyorsan a világ, mint az elmúlt néhány hétben
„Az agyunk alapvető evolúciós mintázata – amit nem igen tudunk megváltoztatni –, hogy a bejövő információkat a túlélésünk végett dolgozza fel. Az agyunk nem élvezni akarja az életet, hanem úgy van kalibrálva, hogy túléljük ezt a percet vagy a következő egy órát, esetleg a napot” – magyarázza Márky Ádám. Szerinte ezért van az, hogy az agyunk folyamatosan beleránt minket egy olyan működésbe, hogy a beérkező információk formájában újabb és újabb megoldandó problémákra bukkan. Míg azonban régen a problémák halmaza nagyjából az evésre, a küzdésre, a szaporodásra és a menekülésre szűkült, ma megszámlálhatatlanul sok információ ad egyszerre feladatot az elménknek.
„A 21. században a mindennapi egyszerű feladatainkat is egy túlélési harcként fogjuk fel, és folyamatosan el akarjuk intézni, meg akarjuk szerelni az életünket. Csomószor magamat is rajtakapom ezen. Mindent le akarok tudni, meg akarok oldani. Leérettségiztem, megoldva. Lett diplomám, munkám, meg gyerekem, meg feleségem, meg lakáshitelem, ezek is megoldva. Megyek előre a társadalmi ranglétrán, de közben nem feltétlenül élvezem, ami van” – érzékelteti.
A mostani koronavírus-járvány pedig olyan, mintha összesűrűsödött volna ez a mentális értelemben igencsak zavarba ejtő, kaotikus évszázad az utóbbi néhány hétbe. Most nemcsak az egyes emberek, de az egész társadalom szintjén benne vagyunk egy nagy megoldandó feladatban, egy óriási bizonytalanságban, ami túlterheli az amúgy is a túlélésen kattogó agyunkat. „Mondok egy példát. Én is belecsúsztam abba a hibába, hogy mostanában állandóan a híreket olvastam, miközben borzasztó fárasztó benne lenni ebben az agyalásban, hogy most akkor hogy lesz, mint lesz, miből lesz pénzünk, mi lesz az országgal, hogy fogjuk ezt túlélni, meg mi lesz a forinttal. Az ember nem érzi jól magát közben.”
Van tehát ez a hatványozottan feszült állapot, amely ellen jó lenne valamilyen védekező mechanizmust kialakítani. Márky Ádám szerint a pszichológián belül a funkcionális kontextualizmus nevű irányzatnak van erre egy megoldása, de ennek megértéséhez messziről kell indulnunk.
Borzasztóan nehéz a valósághoz kapcsolódni, mert nem találkozunk vele
Mi vagyunk az egyetlen olyan élőlény a földön, amelyik képes arra, hogy a kommunikációját ne csak a valóság leírására használja, hanem történeteket, absztrakciókat, fiktív narratívákat találjon ki és kommunikáljon. Olyan közös történeteket hozunk létre, amelyekben egy közösség minden tagja hisz, és így más élőlényekhez képest sokkal jobban tudunk együttműködni. Példának hozza fel Márky a pénzt. „A pénz az emberiség legsikeresebb története, mert mindannyian hiszünk benne, pedig semmi evolúciós értéke nincs, nem tudjuk megenni, és küzdeni sem tudunk vele. De a történeteink miatt voltunk képesek olyan dolgokat is végrehajtani, mint a Holdra szállás”.
Azért születhetnek ilyen, kvázi a „közös felhőnkben” megosztott narrációk, mert absztrakt módon, a teljesen különböző dolgokat egymáshoz viszonyítva, úgynevezett kapcsolati keretekben vagyunk képesek gondolkodni. A kapcsolati keretek nem feltétlenül tükrözik a valóságot, a képzelet szüleményei, mégis ezeknek köszönhetően tudjuk elhelyezni magunkat a világban, értékesnek vagy értékteleneknek találhatjuk saját magunkat mások cselekedetihez viszonyítva. „Elkezdjük betenni magunkat egy nagy rendszerbe vagy hálóba a történeteinknek hála.”
Az evolúció során az emberi faj számára igen jól jött ez a történetalkotói „szuperképesség”, amelynek azonban most sokan a csapdájába esünk. A baj ugyanis akkor kezdődik, amikor ezek a történetek kezdik elveszíteni a talajt, és egyre távolabb kerülnek a valóságtól, amihez az agyunk folyamatosan próbálna a túlélés érdekében alkalmazkodni. „Egy anorexiás ember fejében például az a történet, hogy ő kövér, holott a valóság ezzel szemben az, hogy életveszélyesen le van fogyva.”
A 21. században fokozottan igaz, hogy mi emberek nagyon sokszor nem ahhoz alkalmazkodunk, amit ténylegesen van, hanem a fejünkben lévő történetek átveszik a magatartásunk felett az irányítást. Az pedig, hogy mindig benne vagyunk egy történetben, megöli a hatékonyságunkat. Megöli a kapcsolatainkat, nem tudunk odafigyelni a másikra. Borzasztóan nehéz a valósághoz kapcsolódni, mert nem találkozunk vele.
A koronavírus-járvány idején ez is fokozottan igaz. „Minden az online térbe költözött, most már abszolút a történeteink között élünk. Nagyon sokszor gőzünk sincs a valóságról, kizárólag online dolgokat látunk, és ez kezdi el a mi valóságunkat is meghatározni”. Erre remek példa a vécépapír-felvásárlási láz. A járvány európai betörésekor mindenki úgy rohanta le a boltokat vécépapírért, mintha nem lenne holnap, így mesterségesen generáltunk hiányt a boltokban.
Ruganyosabb elme, jobb egészség
A mostani világjárvány azért nehéz ügy, mert az általános feszült állapotot tetézzük a valóságtól teljesen távol álló, fiktív problémák miatti szorongással is.
Sokaknak frusztrációt okozhat, hogy a fals kapcsolati kereteik mentén azt hiszik, valami baj van velük, amiért jelen helyzetben túlságosan is aggódnak, félnek. Pedig ezek most teljesen normális mentális állapotok, nem kell úgy tennünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Otthon vagyunk a gyerekeinkkel, folyamatosan ordítanak, és néha falhoz vágnánk őket? Nem baj, ez tök normális.
Most a koronavírus kapcsán a közösségi médiás tevékenységek alapján mindenki azt gondolhatná, hogy ez a világ jól működik, mert mindenki új dolgokat tanul, ingyen oszt meg jó tartalmakat, jógázik, főz, takarít, minden jól van. De ez csak egy ugyanolyan történet, mint, hogy az anorexiás kövérnek hiszi magát, a valóság nem ez.”
Márky Ádám szerint normális az is, ha ezt a frusztrációt megpróbáljuk valahogy feloldani, a nagy kérdés az, hogy ezt miként tesszük.
A kapcsolati keretek elmélete szerint nem működik az a módszer, ha megpróbálunk minél pozitívabban gondolkodni, vagy azon dolgozunk, hogy más eszközökkel – legyen az relaxáció vagy akár az alkohol – tompítsuk a problémáinkat. „Minél inkább megpróbáljuk kitörölni az elménkből ezeket a relációs kereteket, annál nagyobb lesz az életünkre gyakorolt hatásuk. A poszttraumás stressz szindrómában szenvedőknek az egész életük arról szól, hogy a traumatikus élményt megpróbálják elnyomni, és nagyon sokszor a végén már nem éreznek semmit sem. Az orvosok is sokszor ugyanezért ezért égnek ki. Ilyenkor nem a rossz érzelmi csapot zárod el, hanem mindenféle csapot.”
Márky szerint inkább a pszichológiai rugalmasságot kéne fejleszteni, azaz objektív szemlélőként próbáljuk meg elfogadni a fejünkben lévő negatív történeteket is.
Minél rugalmasabb valaki pszichológiai értelemben, annál magasabb lesz az élettel való elégedettsége, annál kisebb valószínűséggel lesz mentális és fizikai betegsége, és ha lesz, az is kevésbé lesz súlyos.
Azon pszichológusok szerint, akik osztják a kapcsolati keretek elméletét, akkor lesz egy ember magatartása rugalmatlan, ha összeolvad a saját képzelt történeteivel, az érzéseivel, gondolataival. Erre a kognitív összeolvadásra a kognitív szétválasztás a megoldás, azaz a perspektívaváltás. „Amikor nem azt mondom, hogy feszült vagyok, hanem azt, hogy feszültség érzését érzem a hasamban. Vagy nem azt mondom, hogy engem senki nem szeret, hanem azt, hogy van egy olyan gondolatom, miszerint nem vagyok szerethető. Tudom, hogy ezek apró különbségek, de terápiára rezisztens depressziósokat sikerül ezzel a módszerrel már kirángatni”.
Az elfogadás, a perspektívaváltás, az ebből fakadó nyitottság tulajdonképpen maga a mindfulness, de a tudatos jelenlétet tapasztalati úton lehet megtanulni” – hangsúlyozza Márky. „Az ilyen gyakorlatok során a figyelmünket kontrolláljuk, vagyis mi döntjük el, hogy mire figyelünk. Megtanuljuk észrevenni, hogy pontosan merre is van éppen a figyelmünk. Rátekintünk magunkra.” Ilyenkor a folyamatosan mérlegelő, problémamegoldó agyunkat megfigyelve kilépünk az állandó agyalásból. Ezáltal tudunk fókuszálni a valóságra, arra, ami éppen és ténylegesen van.
„Koronavírus-járvány idején is jó tanács, hogy fogadd el a benned lévő negatív, szorongató gondolatokat. Mert onnantól kezdve tudsz majd értékalapon, racionálisan cselekedni. Tanulj meg perspektívát váltani, és az majd visz tovább, végzi a dolgát”.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
"A magyar orvos sokszor rosszabbul néz ki, mint a beteg"
Nem fogjuk tudni megállítani az orvosok elvándorlását, és nem a több pénz a megoldás az orvosként egészségfejlesztésre szakosodott Márky Ádám szerint. A magyar egészségügyet kiélezett evolúciós színtérnek nevezte, ahol a magánellátást megfizetni képes gazdagok jobb túlélési eséllyel indulnak, de pont azt tudatosítaná, hogy ez közös ügy, mert mindenkit ugyanabba a mentőbe tesznek, ha baj van. Ingyenes képzést hirdet orvostanhallgatóknak, mert rajtuk keresztül nálunk is adaptálhatónak tartja az amerikai egészségfejlesztési modellt, amiben az orvos jólléte is fontos.
