Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Még nem mindig sikerül szívecskét varázsolnia a tejeskávé tetejére.
Sokan próbálják Ferenc pápa budapesti látogatását arra használni, hogy a saját üzeneteiket felhangosítsák – véli a Szemlélek keresztény magazin, amely nemrég plakátkampányt is indított ebben a témában.
A lap egyik szerkesztőjét, a korábbi katolikus pap Hodász Andrást erről a kampányról kérdezték az ATV-ben, aki a szerdai műsorban arról beszélt, hogy a magyarok szeretik túlértékelni a saját jelentőségüket, pedig szerinte épp az lenne a lényeg, hogy most a szentatya mondanivalójára figyeljünk.
Ferenc pápában ugyanis az a fantasztikus, hogy „jó értelemben vett progresszív és prófétai üzenetekkel alakítja a jövő egyházának a képét már tíz éve" – magyarázta.
Hodász, akit saját kérésére ősszel mentettek fel a papi szolgálat alól, arról is beszélt az ATV-ben, hogy a Szemlélek mellett most egy kávézóban is dolgozik. Erről az mondta: „Régóta volt már álmom, hogy ott lehessek egy kávézóban a pult mögött, csinálhassak cappuccinókat, miegymást, most ez megvalósulni látszik.”
Saját bevallása szerint még a betanulási időszakát tölti, és nem igazán van otthon „a latte artban” a szívecske az néha még inkább amőbára sikeredik, de tanulja és szereti ezt a munkát.
Hodász András tavaly ősszel személyes írásban osztotta meg a nyilvánossággal, hogy kamaszkorában molesztálta egy pap. Egy interjúban beszélt arról is, hogy az egyházból azért lép ki, mert kisebbségi véleményen van, "nem akarok zavart okozni, nem akarok botrány lenni. Látom azt, hogy ilyen értelemben nincs helyem az egyházban."
Mi történik azzal, aki nyilvánosan felvállalja, hogy molesztálta egy pap?
Több évtizede elkezdték felgöngyölíteni a katolikus egyházon belül történt szexuális bántalmazási ügyeket. Több ezer olyan áldozat állt már nyilvánosság elé, akiket gyermekkorukban papok molesztáltak. Itthon azonban nagyon kevés a napvilágot látott eset, még ritkább, hogy az érintettek vállalják a nyilvánosságot, nem véletlenül.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.