Jake E. Lee-t, Ozzy Osbourne egykori gitárosát többször meglőtték és megsebesítették kedden kora reggel Las Vegasban – írja a The Hollywood Reporter.
A Las Vegas-i rendőrség nyilatkozata szerint az áldozatot kedden hajnali három körül érték lövések a városközponttól mintegy 16 kilométerre. A rendőrség közölte, hogy egyelőre senkit sem tartóztattak le, az ügyben folyamatban van a nyomozás.
Amanda Cagan, Lee szóvivője elmondta, a lövöldözés akkor történt, amikor a férfi a kutyáját sétáltatta.
„Isten kegyelméből egyetlen létfontosságú szervet sem ért találat, Lee tudatánál van, és reagál mindenre, várhatóan teljesen fel fog épülni” – mondta Tim Heyne, Lee jelenlegi zenekara, a Red Dragon Cartel menedzsere.
Jake E. Lee 1957-ben a virginiai Norfolkban született, az 1980-as években a Los Angeles-i glam metál színtér több együttesében is gitározott, többek között a Ratt egyik korai formációjában.
1982-től 1987-ig volt tagja Ozzy Osbourne zenekarának, olyan albumokon játszott, mint az 1983-as Bark at the Moon és az 1986-os The Ultimate Sin. Később a Badlands nevű együttesben zenélt, valamint kiadott két szólóalbumot is, majd 2013-ban megalapította jelenlegi zenekarát, a Red Dragon Cartelt.