Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kult

Elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle - jelentette be kedd este a francia író lánya. Merle műveivel nagy ismertségre és népszerűségre tett szert. A legnagyobb elismerést, a Goncourt-díjat a II. világháború idején, hadifogságban szerzett élményein alapuló Két nap az élet (1949) hozta meg neki. A regényből Henri Verneuil készített filmet, Jean-Paul Belmondo főszereplésével, 1964-ben. Az író számos művét magyarul is kiadták, köztük a Malevil, a Mesterségem a halál és az Állati elmék című köteteket. (MTI)

Hárs Géza Kult

Philip K. Dick: filozófus vagy átlagos sci-fi szerző?

A felejtés bére (Paycheck) című filmet nemrég nálunk is bemutatták. Egy rég elhunyt sci-fi szerző, Philip K. Dick művéből készült, akárcsak másik féltucat hollywoodi produkció. Az életében filléres gondokkal és pszichikai problémákkal küzdő író sem a hollywoodi kasszasikert, se művei reneszánszát nem érte meg.

Kult

Keresztényeket kényszerítenek „hazatérésre” Indiában

A Bengáli-öböl partján, a kelet-indiai Orissa államban mostanában súlyos atrocitások érik a helyi keresztényeket. Nem egyszer előfordul, hogy feltüzelt fundamentalista hinduk erőszakot alkalmaznak olyanokkal szemben, akik korábban felvették a keresztény vallást, s felszólításukra nem térnek át a hindu vallásra.

Kult

Írószövetség: a bomlás virágai

A százat közelíti az Írószövetségből kilépők száma. Kalász Márton elnökre és a választmányra egyre nagyobb nyomás nehezedik; a tagság jelentékeny része érzi úgy, véleményét a szervezet jelenlegi struktúrájában nem tudja érvényre juttatni.

Kult

Írószövetség: Kalász szerint zsarolják a magyar kultúrát

Nyolcvannégy író lépett ki a Magyar Írószövetségből, akik szerint a tagság nem ért egyet a szélsőséges nézetekkel, de a jelenlegi struktúrában véleményük nem jut érvényre. Kalász Márton elnök szerint aljas kampány folyik azzal a céllal, hogy a szervezetet lehetetlenné tegyék.

Kult

Elhalasztották az irodalmi kerekasztal ülését

A Tilos Rádió élőtt uszító hangú beszédet mondó Döbrentei Kornélnak Gyurkovics Tiborék által odaítélt Alternatív Kossuth-díj ügye feszültséget okozott az irodalmi kerekasztal munkájában. Ezért a nyolc szervezetet tömörítő tanácskozó testület elhalasztotta hétfőre tervezett egyeztetését a kulturális tárcával.

Kult

A hurik nem nagyszemű hetérák, hanem szőlőfürtök

Második kiadásban jelenik meg a hetekben Berlinben egy álnéven író német kutató nagy port felvert könyve, amely azt állítja: a Korán nem kis részben nem arabul, hanem az arámi nyelv szír nyelvjárásában íródott. Egy szakfolyóirat a könyvet mérföldkőnek nevezte a Korán-kutatásban.

Kult

Mel Gibson filmje 125 milliót hozott alig egy hét alatt

Mel Gibson sok vitát kavaró Krisztus-filmje egyelőre forgalmazási rekord: több mint háromezer vetítéssel 125 millió dollárt hozott megjelenése első öt napjában s ezzel verte most A gyűrűk ura tizenegy Oscarral jutalmazott harmadik részét.

Kult

Magyar Írószövetség: nem határolódtak el Döbrenteitől

A legnagyobb hazai írószervezet választmánya nem határolódott el mai ülésén Döbrentei Kornél költőnek a Tilos Rádió előtt mondott beszédétől. Erről Polgár Ernő, a szövetség prózai szakosztályának elnöke tájékoztatott, majd lemondott tisztségéről és kilépett szövetségből.

Kult

Közmédiumok: bal, jobb, bal, jobb

Hiller István kultuszminiszter kijelentése, amely szerint "a baloldalnak is szüksége volna önálló televízió- és rádiócsatornára", meglehetős vihart kavart, bár nem akkorát, mint Orbán Viktor emlékezetes beszéde a választások után egy tömeggyűlésen, amikor a közszolgálati tévé jobb és baloldali felosztását követelte. Vajon mi a különbség a két javaslat között?

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

Kogart: progresszió kontra nagyközönség?

Lemondott a Kovács Gábor (Bankár Holding Rt.) által tavaly hárommilliárd forintból létrehozott művészeti alapítvány, a Kogart teljes művészeti tanácsa. A céljaiban a XXI. századi művészettel foglalkozni kívánó Kogart alapítói és a művészeti szakemberek, úgy látszik, mégsem ugyanazt értik kortárs művészeten.

Karácsony a szolidaritási hozzájárulásról: Indítjuk a kártérítési pert

Karácsony a szolidaritási hozzájárulásról: Indítjuk a kártérítési pert

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Jakus Ibolya: Elviszem pont

Jakus Ibolya: Elviszem pont

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Óvatosan a menstruációs kelyhekkel! – figyelmeztetnek az orvosok

Óvatosan a menstruációs kelyhekkel! – figyelmeztetnek az orvosok

Észak-Korea lerombolja a szétszakított családok találkozóira épített házat

Észak-Korea lerombolja a szétszakított családok találkozóira épített házat

Megdőlt egy nagy tévhit a mikrohullámú sütőkkel kapcsolatban

Megdőlt egy nagy tévhit a mikrohullámú sütőkkel kapcsolatban

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Minden tizedik kiemelten sürgős ellátást igénylő beteg 23 percnél is többet várhat a mentőre egy biostatisztikus szerint

Ízekre szedték a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Ízekre szedték a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

A címlapról ajánljuk