szerző:
MTI

Visszaszorultak a hitelkihelyezések.

Az Európai Beruházási Bank (EIB) tavaly mintegy 755 millió euró összegű hitelszerződést írt alá magyarországi projektek finanszírozására, az elmúlt öt évben pedig összesen 7,4 milliárd eurónyit – mondta Baranyay László alelnök csütörtökön. Az EIB 2014-ben is szeretné fenntartani aktivitását Magyarországon, bár 2013 második felében egy kissé visszaszorult a kkv-finanszírozásban a jegybanki hitelprogram hatására.

Magyarország mintegy 1 százalékos tulajdonosi arányát jelentősen meghaladó mértékben részesedik az EIB forrásaiból a projektfinanszírozásban és a kkv-finanszírozásban is – közölte az EIB alelnöki posztját 2013 szeptembere óta betöltő Baranyay László.

Baranyay László
©

A Magyar Nemzet Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának hatására tavaly a második félévben némileg mérséklődött a kkv szektor EIB-finanszírozása, de az idén élénkülésre számít a nemzetközi pénzintézet, előkészítés alatt vannak megállapodások a finanszírozás folytatására, illetve bővítésére a kkv-szektorban és azon kívül is – tette hozzá.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

Oroszország és Szerbia szerelmet vallottak egymásnak Belgrád felszabadításának 75. évfordulója alkalmából

Oroszország és Szerbia szerelmet vallottak egymásnak Belgrád felszabadításának 75. évfordulója alkalmából

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Hárman meghaltak a tűzben, miután tüntetők kifosztottak egy bevásárlóközpontot Chilében

Hárman meghaltak a tűzben, miután tüntetők kifosztottak egy bevásárlóközpontot Chilében

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Fittyet hány az időjárás a naptárra, nyári meleg lesz szombaton

Fittyet hány az időjárás a naptárra, nyári meleg lesz szombaton