szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Májusban 3800 cég szűnt meg, ami majdnem éves rekord, és 1184 cég alakult, ami szintén sok – írja az Opten.

Májusban 3800 cég szűnt meg – írja az Opten. Ez a második legnagyobb érték egy éven belül: csak tavaly októberben volt magasabb, 3900 feletti a szám. 2014 márciusa óta havi átlag 3500 cég szűnt meg, míg tavaly ilyenkor 2700.

A törlési rekordot hozó tavaszhoz képest a nyári hónapokban némi megnyugvást várunk, de így is több cégtörlés várható, mint a 2013-as időszakban. Szeptembertől kezdve pedig megint törlési hullámról kell majd beszélnünk – mondja Tóth Tamás, a céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

A 2012-ben tömegével indított felszámolási eljárásokkal kapcsolatban még csak most hoznak döntést (ezek száma év eleje óta tartósan magas). Ideértendők a kényszertörlések miatti megszűnések is, amelyek száma szintén nő. A felszámolási eljárás miatt 1750 céget töröltek májusban, újabb 1743 cég ellen pedig felszámolási eljárást indítottak.

Kényszertörlés miatt 245 cég szűnt meg, szemben a tavalyi 144-gyel. A kényszertörlések hosszú távon is magas szinten tarthatják a megszűnéseket. Tavaly szeptember óta havonta 2-3 ezer újat tesz közzé a cégbíróság. A kényszertörlések jelentős részéből felszámolás vagy megszűnés lesz – mondja az Opten ügyvezetője.

Az elmúlt hónapban 1884 új céget jegyeztek be Magyarországon. Ez hosszú idők óta a legkisebb szám, de még mindig több, mint amennyit a gazdaság állapota indokolna. E folyamatot továbbra is az állami beruházások uralják – véli Tóth.

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten-CFI), amely az adott időszakban alakult és megszűnt vállalatok számát viszonyítja az időszak elején rendben működő cégekéhez, továbbra is magas. Azaz több céget alapítanak, mint amennyi megszűnik. Igaz, az alapítások csökkenő száma némiképp ellensúlyozza a növekvő megszűnésekét.

Megyék tekintetében vizsgálva az Opten-CFI-t, azt találjuk, hogy májusban a három legjobb eredményt Baranya, Győr-Moson-Sopron és Veszprém mutatta 11 százalék körüli értékekkel. A legrosszabb számokat Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megye mutatta. Az utóbbi kiemelkedően magas, 33 százalékos értéken állt, ami a CFI országos átlagának mintegy két és félszerese.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jöhetnek az okosfegyverek az amerikai hadseregben

Jöhetnek az okosfegyverek az amerikai hadseregben

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

Izraelben ismét egy volt vezérkari főnök harcol a miniszterelnökségért

Izraelben ismét egy volt vezérkari főnök harcol a miniszterelnökségért

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Gazdaságvédelmi programot és újabb családtámogatásokat ígér a Fidesz

Gazdaságvédelmi programot és újabb családtámogatásokat ígér a Fidesz