szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Végrehajtás alatt van az énekesnő vállalkozása.

Tolvai Renáta több mint félmilliós tartozást halmozott fel a figyelmetlensége miatt - írta a Blikk. A nyilvántartás szerint az énekesnő már tavaly április közepe óta nem működteti a vállalkozását. Ami vagy azt jelenti, hogy másik céget alapított, vagy nem szentel neki kellő figyelmet. Kiderült, hogy egy nem is annyira kis összegű tartozást halmozott fel az énekes: a NAV-val való megállapodása értelmében ugyanis több mint félmillió forintot kell néhány hónap alatt kiperkálnia.
©
"Megszüntettem az egyéni vállalkozásomat, mert nem volt rá szükségem. A járulékos költségekre viszont nem figyeltem oda. Egyszer csak kaptam egy értesítést, annyi költségem halmozódott fel, hogy hatszázezer forinttal tartozom. A felét egyből kifizettem, a többire pedig részletfizetést kértem. Valószínűleg azért vagyok még mindig fent a NAV végrehajtási listán, mert teljesítés alatt van az ügy. Egy vagy kéthavi részletem még hátravan, és azzal le is lesz tudva az egész tartozás" - mondta  Reni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Buszmegállóra dőlt egy ház oldala Tahitótfaluban

Buszmegállóra dőlt egy ház oldala Tahitótfaluban

Visszavonul a közélettől András herceg

Visszavonul a közélettől András herceg

A Waldorf-iskolák kérésére változtat az alternatív iskolákra vonatkozó új szabályokon a kormány

A Waldorf-iskolák kérésére változtat az alternatív iskolákra vonatkozó új szabályokon a kormány

Putyinék épp most vetik ki a hálójukat a mobilokra, durva változás jön

Putyinék épp most vetik ki a hálójukat a mobilokra, durva változás jön

Jelentősen emelik a bölcsődei dolgozók jövedelmét

Jelentősen emelik a bölcsődei dolgozók jövedelmét

Kálmán Olga: Nem számít, hogy a névjegykártyámon milyen titulus szerepel

Kálmán Olga: Nem számít, hogy a névjegykártyámon milyen titulus szerepel