szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Google segítségével ma már szinte bármit mérni lehet egy honlapon, azonban nem mindent érdemes, és van, amit egyszerűen muszáj.

Amikor egy vállalkozás elkezd AdWords-öt használni, rendszerint fanatikus kíváncsisággal veti rá magát a statisztikákra. Először válnak láthatóvá az addig rejtett online üzleti folyamatok. Csak megnyitják az analitikai felületet, és már látszik is, hogy hány látogatója volt a honlapnak, hány új és visszatérő. Hányan kattintottak a hirdetésre? Mennyibe került egy kattintás? Izgalmasabbnál izgalmasabb adatok, csakhogy van velük egy kis probléma: többnyire semmitmondóak.

„Tipikus hiba azt gondolni, hogy minél több a látogató, annál jobb a kampány. Ha el akarunk adni egy terméket, szolgáltatást, nem a látogatók számát kell maximalizálni, hanem a megrendeléseket. Sőt, önmagában a megrendelések száma sem mond eleget, vizsgálnunk kell a megrendelés minőségét, a hozzájuk kapcsolódó megtérülést is” – mondta Gál Kristóf, kis- és közepes vállalatokra specializálódott AdWords szakértő, a Klikkmarketing vezető tanácsadója.

A webanalitika három fő szabálya

1. Mennyi konverzió történik?
A legfontosabb, amire folyamatosan figyelni kell, hogy egy adott időszakban, egy hét, vagy egy hónap alatt mennyi konverzió, például hány darab vásárlás történik a honlapon. Józan paraszti ésszel végiggondolva, lényegében „mindössze” azt kell tudni, hogy mennyi bevételt termel a honlap. Ha eleget, akkor lehet javítani a hatékonyságot, ha nem, akkor viszont meg kell keresni a probléma okát.

2. Mennyi a konverzió költsége?
Ha már ismerjük, hogy mennyi konverzió történik, meg kell tudnunk azt is, hogy mennyibe kerül. A konverzió költsége azt mutatja meg, hogy mennyibe kerül egy vásárlás. A konverziók számának ismeretével és a konverziós költség segítségével a napnál világosabban láthatjuk, hogy eredményes-e a honlapunk. Ha például sok a konverzió, és alacsony a költsége, akkor vélhetően eredményesen működik. Ha azonban sok a konverzió, de nagyon magas a költsége, a végén még az is lehet, hogy veszteséget termel. Ekkor ki kell deríteni a magas költségnek az okait.

3. Mekkora a vásárlási konverzió aránya?
A harmadik legfontosabb, amit mérni kell, az úgynevezett konverziós arány, azaz, hogy hány AdWords hirdetésre való kattintásból lesz egy konverzió. Egyáltalán nem mindegy, hogy 100 vagy 1000 kattintásból jön össze egy vásárlás. A magyar webáruházak átlagos konverziója a Webshop Expert 2014. évi adatai szerint 1,2 százalék, 2–3 százalék pedig kitűnőnek számít. Természetesen a konverzió aránya iparáganként igen eltérő lehet, de ha 1 százalék alatt van, akkor mindenképpen érdemes megvizsgálni az okát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elárulta Varga Judit, milyen lehetne a keresztény-konzervatív zöldpolitika

Elárulta Varga Judit, milyen lehetne a keresztény-konzervatív zöldpolitika

ENSZ-főtitkár: Újjáéledtek a neonáci csoportok

ENSZ-főtitkár: Újjáéledtek a neonáci csoportok

Telefonos segítséggel sikerült újraéleszteni egy fiatal nőt Budapesten

Telefonos segítséggel sikerült újraéleszteni egy fiatal nőt Budapesten

Nem tudják, hogy lesz-e belőle baj, de a véráramba is beszivárognak a napvédő krémek aktív anyagai

Nem tudják, hogy lesz-e belőle baj, de a véráramba is beszivárognak a napvédő krémek aktív anyagai

Másfél éve nem mért ilyen alacsony fogyasztói bizalmat a GKI

Másfél éve nem mért ilyen alacsony fogyasztói bizalmat a GKI

Úszó Európa-kupa: Hosszú Katinka bronzérmet nyert a második napon

Úszó Európa-kupa: Hosszú Katinka bronzérmet nyert a második napon