szerző:
hvg.hu

Miután felvásárolta a Foodpanda, a Netpincért üzemeltető Kft. élére egy csepeli fideszes önkormányzati képviselő került. A DK szerint az éttermek által fizetendő jutalékok megemelése felveti a tisztességtelen piaci magatartás gyanúját.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Netpincért üzemeltető céget felvásárolta a német Foodpanda, majd megemelte a szerződött éttermek által fizetendő jutalékot, amit több piaci szereplő szerint is fenntarthatatlan. A Foodpanda magyar leányvállalatát, a Netpincért üzemeltető Viala Kft.-t szeptember óta Csepel egy fideszes önkormányzati képviselője, Kováts Dániel vezeti, aki a szolgáltatások színvonalának emelésével magyarázta az emelést.

Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, csepeli önkormányzati képviselő közölte, kedden hivatalosan is panaszt nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalnál, mivel a történtek szerinte felvethetik a tisztességtelen piaci magatartás tilalma megsértésének gyanúját.

"Bízom abban, hogy a benyújtott panasz nyomán a GVH az eset körülményeire és jogszerűségére vonatkozóan szakszerű és igen alapos vizsgálatot fog lefolytatni" – mondta a DK-s képviselő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ahhoz mit szólna, ha ilyen lenne az iPhone-ok új rendszere, az iOS 14?

Ahhoz mit szólna, ha ilyen lenne az iPhone-ok új rendszere, az iOS 14?

Vádat emeltek Benjamin Netanjahu ellen

Vádat emeltek Benjamin Netanjahu ellen

Bekapcsolta az 5G-t a Digi, bárki kipróbálhatja, de nem mehet vele messzire

Bekapcsolta az 5G-t a Digi, bárki kipróbálhatja, de nem mehet vele messzire

Bekerült egy nagyon hasznos kis funkció a Chrome-ba

Bekerült egy nagyon hasznos kis funkció a Chrome-ba

Index: Póczik hozzátartozója állhat a Borkai-videók mögött

Index: Póczik hozzátartozója állhat a Borkai-videók mögött

Ha megengednék, Ön aludna a munkahelyén?

Ha megengednék, Ön aludna a munkahelyén?