szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Meghaladja az ötezret azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb – 2015. decemberi adatait tartalmazó – listája szerint be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztattak.

Az adóhatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát, akik tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek – írja az Adózóna.

Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Az érintett cégeket – feltéve, hogy nem követik el időközben megint a jogsértést – a közzétételtől számított két év elteltével törlik. A listát itt találja.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
„Autoritárius tagállamok, mint Magyarország” – internetcenzúra vagy jogos védelem a Facebook megregulázása?

„Autoritárius tagállamok, mint Magyarország” – internetcenzúra vagy jogos védelem a Facebook megregulázása?

Feloszlik az ExperiDance? - a társulat cáfol

Feloszlik az ExperiDance? - a társulat cáfol

A szocialisták várták Ferihegyen a húsvétra hazatérő magyarokat

A szocialisták várták Ferihegyen a húsvétra hazatérő magyarokat

Csúsztatásokkal teli hirdetésben alázza riválisait az LMP

Csúsztatásokkal teli hirdetésben alázza riválisait az LMP

Bejutott egy magyar vizsgafilm a cannes-i filmfesztiválra

Bejutott egy magyar vizsgafilm a cannes-i filmfesztiválra

3500 éves sírhelyet tártak fel Egyiptomban, előkerült egy múmia is

3500 éves sírhelyet tártak fel Egyiptomban, előkerült egy múmia is