szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A jó vállalkozó legalapvetőbb tulajdonsága, hogy gyors, mert a világ is az, és egy online világban a gyorsaság nem lehet választás kérdése – jelentette ki Hild Imre startup mentor, a Global Platforms alapítója egy rendezvényen.

„Bár legtöbben azt hiszik, hogy a finanszírozás hiánya jelenti az igazi korlátot, a legtöbb vállalkozónak nem pénzre van szüksége” – mondta Hild a Kolozsváron megrendezet K+ Talent Days-en. Véleménye szerint a kezdő vállalkozásoknak pénz helyett sokkal inkább piacismeretre van szükségük. Arra, hogy meg tudják fogalmazni, ki az a vevő, aki pénzt fog adni a termékeikért és szolgáltatásaikért. Hild a jeremie-s uniós források kezelő Primus Kockázati Tőkealapnál eltöltött idő alatt magyar és régióbeli vállalkozók üzleti terveit, befektetés reményében benyújtott beadványait értékelte: „mindenki hallucinációkat fogalmazott meg vízió helyett, és azt gondolta, hogy ő találta fel a spanyol viaszt” – idézi Hildet a Pénzcsinálók.

Elmondása szerint ez volt az egyik kiváltó oka annak, hogy később megalapították az iCatapult acceleratort 350 millió forintos alapító tőkével, év elején pedig létrehozta a Global Platforms nevű céget, amellyel a régió induló vállalkozóinak segítenek a világpiacra való kijutásban. Bármi, amit nem a vásárló miatt tesz egy vállalkozó, az Hild szerint időpazarlás. Arra is kitért, hogy véleménye szerint a pályázati pénzből való vállalkozás veszélyes: “A pályázatra úgy is lehet gondolni, mint egy kábítószerre: mihelyt elfogy, úgy fogod érezni, hogy újra szükséged van rá. Ilyenkor rendszerint a vállalkozó kizárólag a pénzszerzésre kezd koncentrálni, és eszébe sem jut, hogy a vásárlót, a legfontosabb bevételi forrást győzze meg az értékajánlatával” – magyarázta.

Azt javasolta a vállalkozásalapításon gondolkodóknak, hogy elsősorban platform-startupokat próbáljanak létesíteni. A mentor szerint ugyanis az ilyen startupok rendkívül nagy energiaráfordítást spórolnak meg azon, hogy már hatalmas ügyfélkörrel rendelkező platformokra, mint a Facebook, LinkedIn, Twitter vagy eBay találnak ki új megoldásokat. “Ezek a hatalmas vállalkozások már megtették azt a szívességet, hogy összetereltek több száz millió ügyfelet. Egy startup életében a legnagyobb költség az ügyfélszerzési költség, de ezeknek a platoformoknak a felhasználóit gyakorlatilag ingyen el lehet érni” – mutatott rá.

Hild szerint a legtöbb startup kezdeményezés az utolsó fázisban bukik, a vállalkozók rendszerint teljesen figyelmen kívül hagyják a vásárlók igényeit a fejlesztés során, ezért gyakran nem olyan végterméket készítenek, amelyre végül kereslet is mutatkozik. Véleménye szerint egy jó vállalkozónak nem ötlete, hanem lehetőség felismerési és lényeglátási képessége van.

Tippekbe senki nem fog befektetni, viszont ha ezeket a feltételezéseket a piac mély megismerése által tényekre tudja cserélni a vállalkozó, akkor a saját piacának olyan szakértőjévé válik, amely lehetővé teszi a lehetőségek felismerését.

Egy angyalbefektető, akitől nemcsak tudást, vacsorát is kapnak a cégek

Balogh Péter, az NNG egykori alapítója ezúttal angyalbefektetőként szeretné megismételni korábbi cége sikerét, és a mai napon leplezi le, milyen cégek kerültek a párja és az általa alapított Baconsült portfóliójába.

A szakember kiemelte a kommunikáció fontosságát is: “Szoktuk mondani a szakmában, hogy az átlagfelhasználónak a figyelmi görbéje rövidebb, mint egy aranyhalé. A termékről ezért gyorsan, tömören, és a lehető legegyértelműbben kell fogalmazni.” Hild szerint rendkívül hasznos tud lenni ebben a tekintetben is egy társvállalkozó bevonása, aki új szemléletet hozhat a vállalkozásba. A befektetésekről elmondta, hogy azt akkor érdemes bevonni, amikor a vállalat további növekedését csak pénz bevonásával lehet megoldani.

Így kezdte
Hild Imre 1991-ben kezdett vállalkozni a vendéglátóiparban, egy orosz laktanyát béreltek ki Szentendrén, ahol főként amerikai turistákat láttak vendégül, ami akkora siker volt, hogy még a New York Times is cikkezett róla. Később Hild az Egyesült Államokban tanult, majd 1998-ban a Lehmann Brothersnél állt munkába. Miután hazatért Magyarországra, először értékpapírosítás-tanácsadással foglalkozott, majd 2004-ben megalapította a Hild Életjáradék, majd az OTP Életjáradék nevű pénzügyi szolgáltatókat.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
29 millióan nézték meg a kínos videót, amely miatt magyarázkodhattak a kínai luxushotelek

29 millióan nézték meg a kínos videót, amely miatt magyarázkodhattak a kínai luxushotelek

Ciprusi cég húz fel egy óriási sporthotelt a budai hegyekben környezeti hatásvizsgálat nélkül

Ciprusi cég húz fel egy óriási sporthotelt a budai hegyekben környezeti hatásvizsgálat nélkül

Trump volt főtanácsadója is segíti a Fideszt az EP-kampányban

Trump volt főtanácsadója is segíti a Fideszt az EP-kampányban

Hont: Pávatánc a szakadék szélén

Hont: Pávatánc a szakadék szélén

Trump cáfolja Fethullah Gülen kiadatását

Trump cáfolja Fethullah Gülen kiadatását

Roncsból milliárd - csak jó helyen kell csinálni

Roncsból milliárd - csak jó helyen kell csinálni