szerző:
hvg.hu

Nemhogy nem erősödött meg a kkv-szektor, de erős lejtmenetben van és ezt már a nemzetgazdasági tárca is elismeri. Pedig mindent megpróbáltak.

Bár a kormány terve az volt, hogy a kis- és közepes vállalkozások 2020-ra 15-20 százalékkal emelik részesedésüket a GDP-ben, ez azonban könnyen lehet, hogy álom marad – írja a Világgazdaság. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a tárca honlapján megjelent tanulmány bár próbálja szebbé tenni a valóságot, a számok magukért beszélnek. A kkv-szektor 2014-ben 54,4 százalékkal járult hozzá a GDP-hez, ami 0,3 százalékponttal rosszabb az előző évi, ám 1,1 százalékponttal jobb a tíz évvel azelőtti értéknél. Javult azonban az előző évhez képest a nettó árbevételből való részesedés.

Ugyanakkor az üzleti szféra által előállított hozzáadott érték 35,9 százalékát a mikro- és kisvállalkozások, míg 20 százalékát a középvállalatok állították elő, a nagyvállalatok pedig 45,6 százalékot. Utóbbi összesen alig több mint 900 működő vállalkozást jelentett, de közepes cégből is alig volt több 4600-nál. A működő vállalkozások 94 százaléka 10 főnél kevesebbet foglalkoztatott (és több mint a felük egyetlen munkavállalót), vagyis több mint 520 ezer mikro- és kisvállalkozás állított elő kétharmadnyi GDP-t, mint a 906 nagyvállalat.

A kis- és középvállalkozások foglalkoztatottságban betöltött szerepe jelentős, de 2009 óta folyamatosan csökken a foglalkoztatottak száma a szektorban. A kisvállalkozások és a közepesek cégek: a kkv-k alkalmazottainak 19 és 16 százalékának adnak állást. A szektorban foglalkoztatottak többsége (37,4 százalék) az 1–10 fős mikrovállalkozásoknál dolgozott: ez több mint egymillió munkavállaló.

Az unióban 10 fő alatti cégek a munkavállalók 28,7 százalékát alkalmazzák, míg Magyarországon az arány majdnem 10 százalékponttal magasabb), míg a GDP-hozzájárulás az unió átlagában (57,6 százalékos) magasabb az itteninél.

Papa, mama, gyerekek - a családi vállalkozások sokkal megbízhatóbbak az átlagos cégeknél

Kevés sztárról jelent meg annyi hír és fotó a közösségi médiában, mint a nálunk forgató Harrison Fordról. Mi lehet a jelenség mögött pszichológiai szempontból? - Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus írása.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lánctalpas munkagép akadt fenn egy magasságkorlátozó kapun Szombathelynél

Lánctalpas munkagép akadt fenn egy magasságkorlátozó kapun Szombathelynél

Rómeó és Júlia története ihlette a Pirelli 2020-as naptárát

Rómeó és Júlia története ihlette a Pirelli 2020-as naptárát

Az EU-ra mutogatva akarja szétverni az olasz koalíciót Matteo Salvini

Az EU-ra mutogatva akarja szétverni az olasz koalíciót Matteo Salvini

A spanyol nagykövet visszautasította Szájer József állításait

A spanyol nagykövet visszautasította Szájer József állításait

Furcsán kapta meg a közpénzes megbízást Lázár „független médiája”

Furcsán kapta meg a közpénzes megbízást Lázár „független médiája”

Az ukránok kiszúrták, hogy a magyar köztévé Oroszországnak adta a Krímet

Az ukránok kiszúrták, hogy a magyar köztévé Oroszországnak adta a Krímet