szerző:
hvg.hu

A szokásostól eltérő szabályok vonatkoznak azokra, akik tanulás vagy nyugdíj mellett dolgoznának, ahogy azokra is, akik munkaviszony mellett vállalkozók is.

Nem kevés olyan helyzet adódhat, amikor az embernek az általános szabályoktól eltérve kell fizetnie a társadalombiztosítási közterheket. Az Adózóna összegyűjtötte, milyen esetekben kell speciális szabályokra odafigyelni – különösen azoknak, akik vállalkozóként dolgoznak, miközben munkaviszonyuk is van, vagy épp közben tanulnak, netán nyugdíj mellett dolgoznak.

Annak például, aki a vállalkozása mellett munkaviszonyban is áll, két dologra kell figyelnie: a munkaviszonya munkaidejének el kell élnie a heti 36 órát, de fizetés nélküli szabadságon sem lehet. A munkaviszony mellett folytatott vállalkozó tevékenységnél a vállalkozó 7 százalék egészségbiztosítási járulékot, 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet, míg a vállalkozás 22 százalék szociális hozzájárulási adót. A munkaviszony után pedig 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot és a 10 százalékos nyugdíjjárulékot kell fizetni, a munkáltatónak pedig a 22 százalék szociális hozzájárulási adót.

De az összeállításból kiderül az is, hogy milyen szabályok vonatkoznak az iskola vagy a nyugdíj mellett dolgozókra. További részleteket az Adózóna cikkében olvashatnak.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Az eredmény és a játék is papírforma volt

Az eredmény és a játék is papírforma volt

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütött volna egy tanárnőt

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütött volna egy tanárnőt

Bárki láthatja a celeb gyerekének megszületését – iszonyú indulatokat kavart a videó

Bárki láthatja a celeb gyerekének megszületését – iszonyú indulatokat kavart a videó

Handó Tünde érinthetetlen

Handó Tünde érinthetetlen

Vajna halála után feltűnt egy új tulajdonos a TV2-ben

Vajna halála után feltűnt egy új tulajdonos a TV2-ben

Egy csomó helyen ingyen kávézhatunk csütörtökön

Egy csomó helyen ingyen kávézhatunk csütörtökön