szerző:
hvg.hu

A felcsúti polgármester megkapta a környezetvédelmi hatóság engedélyét a meglévő vadaskertje kibővítésére és új létrehozására.

Vadászati céget és vadásztársaságot is alapított tavaly Mészáros Lőrinc. Az előbbi, a Vért Vadászati Kft. eredetileg 17 ezer hektáron végzett vadászati tevékenységet, idén júliusban azonban két engedélykérelmet nyújtott be a környezetvédelmi hatósághoz.

Az egyik kérelem arról szólt, hogy 95 hektárral bővítené a most 825 hektáros vadászkertet, a másik szerint pedig egy új, 291 hektárost hoznak létre. Az Mfor szerint a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya szeptember 22-én mindkét kérelmet jóváhagyta.

A döntés egyelőre nem jogerős.

A benyújtott dokumentáció szerint – írja a lap – a két vadaskertet csak egy út fogja elválasztani egymástól. A terjeszkedés hatására a tervek szerint a vadállomány is jelentősen megnő.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!