szerző:
hvg.hu

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a fordított áfa lehetősége megmaradjon az Európai Unión belül, különben megint azok kerülnek versenyelőnybe, akik feketén értékesítenek.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke az M1-en elmondta, a gabonákra és egyes olajnövényekre alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer engedélyezése nem kormányzati, hanem uniós hatáskörbe tartozik – írta az MTI.

Ha az unió nem hosszabbítja meg ezt a lehetőséget, akkor azt fogják kérni a kormánytól, hogy csökkentse 5 százalékra az említett termékek áfáját – tette hozzá. Mint mondta, a rendszer bevezetése előtt a jelenlegi 27 százalékos áfa azokat helyezte versenyelőnybe, akik feketén értékesítettek, ezt a helyzetet szüntette meg a fordított áfa.

A fordított adózás azt jelenti, hogy az adót a termék vásárlója fizeti meg az állam részére, azaz a számlát az általános forgalmi adó felszámítása nélkül állítják ki, és az adót majd a vevőnek kell befizetnie az adóhatóságnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Brit nyugdíjasok Spanyolországban: A spanyol kormány többet tett értünk, mint a brit

Brit nyugdíjasok Spanyolországban: A spanyol kormány többet tett értünk, mint a brit

Eltemették Konrád Györgyöt

Eltemették Konrád Györgyöt

A legdrágább magyar hiperautók közül rengeteg köt ki itt

A legdrágább magyar hiperautók közül rengeteg köt ki itt

Háborúra hasonlít az orosz–kínai hadgyakorlat, és az amerikaiak vesztésre állnak

Háborúra hasonlít az orosz–kínai hadgyakorlat, és az amerikaiak vesztésre állnak

Jemenből szóltak, hogy Irán újabb támadást tervez a szaúdiak ellen

Jemenből szóltak, hogy Irán újabb támadást tervez a szaúdiak ellen

Nagy razzia volt a bulinegyedben, a rendőrség 11 embert állított elő

Nagy razzia volt a bulinegyedben, a rendőrség 11 embert állított elő