szerző:
hvg.hu

Tágra nyílt a boltos bérolló. A kistelepülések boltosai megint rosszul járnak, nekik nehezebb váltani is.

Kétszeresére nőtt a különbség 2015-2018 között a nagy- és a kisboltok dolgozóinak bére között, a nagyobb béremeléseket ugyanis az előbbiek adták.

A szakszervezet szerint míg Budapesten vagy egy vidéki nagyvárosban, például Debrecenben, Szegeden, Pécsen vagy Győrben akár plusz 15-20 ezer forintért átmegy egy dolgozó a jobb ajánlatot adó versenytárshoz, addig egy kistelepülésen gyakran plusz 30 ezerért sem mennek át az emberek egy vagy két faluval odébb – írja a Blokkk.com.  A kisboltok és a nagyboltok közötti bérolló a kétszeresére nőtt három esztendő alatt, 34 ezer forintról 68 ezer forintra.

2015-17 között a boltos települések száma 36-tal csökkent, és az ötezer főnél kisebb településeken 758 bolt zárt be. A szakportál szerint a boltos már csak azért sem megy át plusz 30 ezer forintért a szomszédos falu boltjába dolgozni, mert talán nem is akad két olyan szomszédos falu, ahol ekkora bérkülönbség lenne. Emellett a közlekedés is drága, meg a kiskertbe, vagy az állatokat megetetni sem tud hazaugrani olyan könnyen a másik faluból (a falusi kisboltok egy része napközben zárva tart, vagy eleve csak a reggeli, délelőtti órákban vannak nyitva).

A kisebb településeken nem a bérminimum (180 500 forint), hanem a minimálbér (138 ezer forint) a jellemző, közben a nagyobb boltokban a bruttó 200 ezer forint feletti átlagkereset a jellemző, de egyes láncoknál már 300 ezer forint feletti javadalmazás is elérhető. A nagyobb láncoknál ugyanis figyelembe kel venni, hogy más ágazatok is elszívhatják előlük a munkaerőt, így ők kénytelenek azok bértábláival is versenyt tartani.

Egy boltos vállalkozáson belül a webáruházi kiszállítók kereshetnek jellemzően többet, hiszen összetettebb a feladata a többiekénél. Drágább a munkaerő a nyugati országrészen és a fővárosban, ráadásul akadnak ágazatokon átívelő munkaerőproblémák, például hiány van targoncásból, hentesből, pékből.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A katolikus egyház 3,2 milliárdhoz jut az 1 százalékos felajánlásokból, a Heim Pál Alapítvány 165 millióhoz

A katolikus egyház 3,2 milliárdhoz jut az 1 százalékos felajánlásokból, a Heim Pál Alapítvány 165 millióhoz

Végső bizonyíték még nincs, de összefügghet a lombikkezelés és a mellrák

Végső bizonyíték még nincs, de összefügghet a lombikkezelés és a mellrák

Különös fejsérülése miatt kétóránként törlődik egy amerikai tini memóriája

Különös fejsérülése miatt kétóránként törlődik egy amerikai tini memóriája

Simonka betegnek mondta magát, a saját fórumára sem ment el

Simonka betegnek mondta magát, a saját fórumára sem ment el

Erre számíthatnak azok, akik új iPhone-t vásárolnak

Erre számíthatnak azok, akik új iPhone-t vásárolnak

Meghosszabbították a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását

Meghosszabbították a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását