szerző:
Lengyel Miklós

Bár a cég részvényei rosszul szerepelnek a hongkongi tőzsdén, de így is sokat érhet az a 636,6 millió részvény, mellyel a Xiaomi megjutalmazta első számú vezetőjét. Jelenlegi árfolyamon hongkongi dollárban a részvénypakett értéke 7,54 milliárd hongkongi dollár. Amerikai dollárban ez jelenleg 961 milliót jelent.

Mindent jótékony célra fordít a jutalmazott nagyfőnök 

Legalábbis ezt közölte a Xiaomi Lei Jun nevében – írja a CNN. Persze adóznia azért kell a világ negyedik legnagyobb okostelefon cégfőnökének is. De ami megmarad, azt a nagylelkű főnök jótékony célra fordítja. Aggódni azért nem kell a család boldogulása miatt, mert Lei Jun már Kína egyik leggazdagabb embere. A Forbes szerint a vagyona meghaladja a 11 milliárd dollárt.

Késhegyig menő harc dúl az okostelefon-piacon

Kínában a Xiaomi a második helyre szorult a Huaweiel szemben, mely a technológiában is lekörözte. A világon a negyedik okostelefon gyártónak számít. De immár vége annak az időszaknak, amikor az okostelefon piaca rohamtempóban bővült Kínában és az egész világon. A késhegyig menő harcot jól mutatja, hogy az Apple rákényszerült arra, hogy csökkentse egyes IPhone- jai árát a Mennyei Birodalomban. A kínaiak az exporttal akarnak kitörni ebből a szorult helyzetből. A két fő célpont India és Európa.

Li Ko-csiang miniszterelnök nem véletlenül turnézik Európában nem sokkal azután, hogy Hszi Csin-ping elnök nagy üzleteket kötött Rómában és Párizsban. A miniszterelnökkel együtt utazó kereskedelmi miniszterhelyettes elmondta a China Dailynek: a Huawei ügyében nyomulnak a kínaiak. Pekingben erősen sérelmezték, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szinte csak azért látogatott el Európába, hogy lebeszélje a NATO szövetségeseket a Huawei ötödik generációs rendszeréről. Li Ko-csiang kormányfő Brüsszelben és Dubrovnikban világossá tette és teszi az európai partnerek előtt: a Huawei-ügyet Peking szakítópróbának tekinti. Nem véletlen, hogy sem Berlinben, sem Párizsban sem pedig Budapesten nem siettek eleget tenni az USA óhajának.

A Huawei a kínaiak zászlóshajója, a hadsereg kedvence, alapító atyja nemzeti hős. Lányának fogva tartása amerikai kérésre Kanadában ezért kapitális sértésnek számít Kínában. Xiaomi ehhez képest csak szerény vetélytárs, amely azért csaknem egymilliárd dollárral tudta jutalmazni főnökét azért, hogy helytáll az okostelefonok piacán, ahol egyelőre búcsút mondtak a dinamikus növekedésnek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

A Huawei-főnök keményen beszólt az Apple-nek

Az 5G-ről, a vadonatúj P30 és P30 Pro készülékekről, valamint a cég jövőbeli terveiről is beszélt a GSMArenának adott interjújában Richard Yu, aki szerint az Apple ma már híján van az igazi újdonságoknak.

Ötmillióba is fájhat a húsvéti ittas vezetés

Ötmillióba is fájhat a húsvéti ittas vezetés

Itt a szám: ennyi pénzt szedtek be tőlünk a bankok azért, mert vezetik a számláinkat

Itt a szám: ennyi pénzt szedtek be tőlünk a bankok azért, mert vezetik a számláinkat

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Marad a szép idő, bár az éjszaka felhős lehet

Marad a szép idő, bár az éjszaka felhős lehet

Feljelenti az MTVA Sargentiniéket

Feljelenti az MTVA Sargentiniéket

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen