Hetven képviselő érkezne az Európai Parlamentből a budapesti Pride-ra – ha megtartják
A rendezvényt csütörtökön a rendőrség megtiltotta, így egyelőre kétséges, hogy valóban lesz-e esemény, amin részt tudnak majd venni az európai politikusok.
A rendezvényt csütörtökön a rendőrség megtiltotta, így egyelőre kétséges, hogy valóban lesz-e esemény, amin részt tudnak majd venni az európai politikusok.
Az ügy évek óta húzódik, az EU szerint a Google jogsértést követett el, visszaélt piaci fölényével, amikor csak csomagban adta oda a telefongyártóknak a Play Áruházat, a Google keresőalkalmazást és a Chrome böngészőt.
A pártelnök azt ígéri, hogy kormányra kerülve hazahozzák az orbáni korrupció miatt befagyasztott uniós ezermilliárdokat, és a széteső közszolgáltatások fejlesztésére, valamint a vállalkozások versenyképessé tételére fordítják.
Homoszexualizálás, sátánisták, fényes bőrök, szájkosár, szexuális bizonytalanságban szenvedő Orbán Viktor – a magyar gyülekezési törvény módosításáról volt szó szerdán az Európai Parlamentben.
Egy ország sincs az EU-ban, amelynek a polgárai annyira keveset tudnának költeni, mint a magyarok. Az egy főre jutó GDP-t nézve eközben az EU-listán ötödikek vagyunk hátulról, de 2022 óta egy tapodtat sem tudtunk közelíteni az uniós átlaghoz.
Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy az intézkedések a külföldi láncokat érintik, ezért indít kötelezettségszegési eljárást. A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A csatlakozásról szóló javaslat az Európai Tanács jóváhagyására vár.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát. A jogszabályoknak vannak olyan elemei, amelyek reagálnak a magyar kifogásokra, de ez érdemben nem változtat a kitűzött célokon.
A szlovák miniszterelnök ugyanakkor kijelentette, hogy a csatlakozást csak akkor tartja lehetségesnek, ha Kijev teljesíti ennek feltételeit.
Húszperces sajtótájékoztatóján legalább tucatnyi alkalommal mondta el Szijjártó Péter, hogy Von der Leyen–Zelenszkij-terv, ami az EU azon tervére vonatkozik, hogy szeretne megszabadulni az orosz energiától, ennek érdekében tulajdonképpen megtiltaná ennek a vásárlását. A magyar kormány szerint ez veszélyezteti az ország energiaellátását.
Ahhoz, hogy a következő 40 évben és azon túl is fenntartsuk az elért eredményeket, a schengeni térséget folyamatosan meg kell újítani. Erre nincs titkos recept, de van három fontos terület, amelyen dolgoznunk kell – írja vendégcikkében Magnus Brunner.
Péntekig 226 milliárd forintba kerül Magyarországnak, hogy a kormány nem hajtja végre az Európai Bíróság ítéletét. A gigabírságról pontosan egy évvel ezelőtt született döntés, amelyet a kormány most peres úton akar megtámadni. Egy holland nemzetközi jogi professzor szerint ez egy kétségtelenül vesztes per lesz.
Elfogadta az EU az orosz és fehérorosz mezőgazdasági termékekre kivetett új vámokat. A tagállami szavazáson a magyar kormány, korábban az Európai Parlamentben pedig sem a Fidesz, sem a Tisza Párt képviselői nem támogatták az orosz mezőgazdasági termékeket sújtó új vámokat.
A magyar kormány az európai joggal folytatott szabadságharcában két fontos ügyben visszavonulót fújt, amivel sikerült megelőzni, hogy újabb pénzbüntetések szakadjanak az ország nyakába. A befagyasztott uniós pénzek azonban nem kerültek közelebb.
Az Európai Bizottság elnöke és a külügyi főképviselő bejelentette az újabb, 18. Oroszországgal szembeni szankciós csomagot. Az új büntetőintézkedések főbb célpontjai az orosz energia- és az orosz bankszektor.
Arató László újságíróval, az EUrologus brüsszeli tudósítójával beszélgetünk a szuverenitásvédelmi törvény javaslatának európai és hazai jelentőségéről. Kockán forog-e Magyarország európai Uniós tagsága és mennyire maradna jogilag élhető Magyarország az orosz propagandát idéző szabályozások után? A NEUrologus Podcast kövezkező adása.
Közleményben jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy az Európai Bizottság kezdeményezi a Magyarországgal szemben folyó túlzottdeficit-eljárás felfüggesztését. Az EUrologus megtudta, ez a javaslat korántsem jelenti azt, hogy a magyar kormány felállhatna az uniós szégyenpadról, az eljárás nem szűnik meg, fél év múlva várható az újabb ellenőrzés.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka megállapította, hogy a magyar gyermekvédelmi törvénynek a pedofilokat a melegekkel összemosó módosításai számos ponton sértik az uniós jogot. A főtanácsnok szerint a magyar érvelés alaptalan és elfogadhatatlan.
Az intézkedés a blokkolt forrásokat érinti az állami szerveknél és a főváros esetében, az előterjesztések alapján tulajdonképpen lemond az állam a helyreállítási alap 10,4 milliárdjáról.
A várakozásoknak megfelelően az Európai Bizottság az eredeti ütemezésben kívánja a helyreállítások alapokból származó kifizetéseket teljesíteni. Ez nagyon rossz hír Magyarországnak: 10 milliárd euró került közvetlen veszélybe.