Marokkói földrengés: sok helyen puszta kézzel ássák ki a sérülteket
A legsúlyosabban érintett területeknek egyelőre csak a helybeliek próbálják kimenteni a túlélőket.
A legsúlyosabban érintett területeknek egyelőre csak a helybeliek próbálják kimenteni a túlélőket.
Az éves infláció már a második egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél fölött.
Vladimíra Marcinkovával elmondása szerint 2015-ben, az elnöki palotában akartak „fotózkodni” a török elnök emberei.
A rendőrség két férfit vett őrizetbe még tavasszal, egyikük több, magas beosztású képviselővel állhatott kapcsolatban. Rishi Sunak miniszterelnök szerint Kína beavatkozik a brit demokrácia működésébe, ami elfogadhatatlan.
Szudánban április közepe óta tart már a polgárháború.
Egy kis ideig jószerivel bárki lakhat ingyen a négycsillagos Pestana CR7-ben.
Az, hogy a korabeli átlagos parasztoknál nyitottabb gondolkodású Józef és Wiktoria Ulmához mostantól imádkozhatnak is a katolikus hívők, nagy dolog. De sokan bírálják Ferenc pápát: talán nem egy hónappal a lengyel választások előtt, a durva légkörű kampány sűrűjében kellett volna megtartani ezt a boldoggá avatási szertartást.
Utána az időjárás miatt nagyon nehéz lesz támadó műveleteket végrehajtani.
Országszerte 32 orosz drón támadt, ezek közül 25-öt sikerült leszedniük az ukránoknak.
1400-nál is többen sérültek meg súlyosan a péntek esti, 6,8-as erősségű rengés miatt.
Ezen felül, ingyenes gyógyszereket kapnának a 65 évesnél idősebbek.
A bajba került barlangásznál kutatómunka közben lépett fel gyomor-bélrendszeri vérzés.
A labdarúgó-szövetség elnökének viselkedéséből kiderül, hogy az Európa egyik legkonzervatívabb országából liberális példává vált Spanyolországban a női foci szexista zárvány maradt.
A 7-es erősségű földmozgások után egyre több áldozatról szólnak a beszámolók.
Szerencsére úgy tűnik, mindig van olyan, aki éppen medvéket figyel online.
A brit kormány független vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Az újdelhi csúcstalálkozó előtt Narendra Modi indiai miniszterelnök zárt ajtók mögött fogadta Joe Biden amerikai elnököt.
Azok közül, akik katonai hátterüket kihasználva puccsot szerveztek autokrata vezetők ellen, nem Jevgenyij Prigozsin halt meg elsőként rejtélyes repülőbalesetben. Az 52 éve a gépével lezuhant Lin Piao a rezsim második embereként vetett szemet Mao Ce-tung posztjára.
Váratlanul az ukrán fővárosba érkezett szombaton Hajasi Josimasza japán külügyminiszter, hogy kifejezze támogatását Kijevnek az Oroszország elleni harcban - jelentette be szombaton a minisztériuma.
Egy ember megsérült, a helyszínen több töltényhüvelyt is találtak.