A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az uniós nagykövetek megegyeztek az Oroszországgal szembeni, 13. szankciócsomagban, amely hivatalosan az orosz invázió második évfordulóján, február 24-én lép majd életbe. Az új csomagot Magyarország is támogatta.
A belga uniós elnökség a közösségi médiában jelentette be a hírt, úgy jellemezve az új büntetőintézkedéseket, hogy az „az egyik legszélesebb körben elfogadott, az EU által jóváhagyott” csomag. Formai döntésekre még szükség van, a tartalomban azonban megszületett az elvi megállapodás.
A csomag leginkább személyek és vállalatokkal szembeni büntetőintézkedéseket tartalmaz, külön hangsúlyt fektetve az eddigi szankciókat megkerülő cégek „utolérésére”. Ez elsősorban a hadászatban is használható alkatrészek Oroszországnak történő értékesítésére vonatkozik, leginkább a fejlett drónok különböző elemeit takarják.
Információink szerint összesen körülbelül kétszáz nevet és entitást tartalmaz a lista. Ami teljesen új, hogy három kínai cég is érintett. Korábban a magyar külügyminiszter többször is jelezte, hogy ilyen módon a magyar kormány nem fogja támogatni ezt a csomagot, legutóbb hétfőn pedig azt mondta Szijjártó Péter, hogy sikerült „kigyomlálni” az alapvető gazdasági érdekeket sértő részeket a szankciók közül.
Újabb "Orbán-cirkusz": a magyar kormány időt kért és lassítja az újabb szankciók elfogadását
Nemes egyszerűséggel ezzel a jelzővel jellemezte a Politico azokat az egymástól független, de egybehangzó sajtóhíreket, amelyek szerint Magyarország késlelteti a következő, Oroszországgal szembeni szankciós csomag elfogadását.
A 13. csomag elfogadása azt jelenti, hogy a magyar kormány is támogatta az intézkedéseket.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.