A pénzügyminiszteri bársonyszéket a rendszerváltás óta tizenegyedikként elfoglaló Draskovics Tibort, a miniszterelnök...

A pénzügyminiszteri bársonyszéket a rendszerváltás óta tizenegyedikként elfoglaló Draskovics Tibort, a miniszterelnök kabinetfőnökét és egyben legfőbb bizalmasát a legnagyobb befolyással rendelkező szürke eminenciásként tartják számon kormányzati berkekben. A 49 éves jogász az "ántivilágban" Hetényi István miniszter titkáraként kezdte pénzügyi karrierjét. Az Antall-kormány első pénzügyminisztere, Rabár Ferenc mellett helyettes államtitkárként dolgozott, ám Kupa Mihály menesztette. 1994-ben a szocialista Békesi László oldalán közigazgatási államtitkárként tért vissza a Pénzügyminisztériumba, s e poszton maradt Bokros Lajos, majd Medgyessy Péter minisztersége idején is. Ezt követően - László Csabához hasonlóan - az ABN Amro Bank vezérigazgató-helyettese lett, majd a két pénzintézet fúziója után a K&H Banknál töltötte be ugyanezt a posztot, onnan 2001 szeptemberében közös megegyezéssel távozott. 1997-ben az akkori ellenzék felvetette felelősségét a Budapest Bank elhibázottnak mondott privatizációjának előkészítésében, felmerült a neve a parlamenti olajbizottságban, és a Magyar Nemzet összefüggésbe hozta személyét a Kulcsár-üggyel is, minek nyomán a napilap ellen rágalmazási pert nyert. Az elemzők vérmérséklete szerint hol a kormányfő alteregójaként, hol éppen mozgatójaként jellemzett, párton kívüli Draskovics nem túl népszerű a szocialisták körében, akik tavaly sikerrel akadályozták meg, hogy ő váltsa Kiss Elemért a kancelláriaminiszteri székben. Jelölését most állítólag abban a reményben vették tudomásul, hogy miniszterként kisebb lehet a befolyása, mint kabinetfőnökként volt. Orbán Viktor a Fidesz-MPSZ elnöke kedden mindenesetre közleményben javasolta megfontolni Draskovics jelölésének visszavonását, s "követve a régi magyar hagyományt, közgazdász végzettségű" pénzügyminiszter felterjesztését. A korábban az "EU-n kívül is van élet" szlogent hangoztató exminiszterelnök - Medgyessy és Draskovics a késleltetéssel kacérkodó kijelentéseivel szemben - határozottan védelmébe vette az eurócsatlakozás 2008-as dátumát.

Fókuszban

Pénzügyminiszter reggelire

Nem tudni, hogy a kijelölt pénzügyminiszter által kedden kilátásba helyezett 120 milliárd forintos költségvetésikiadás-csökkentés elegendő lesz-e a hírre erősödésnek indult forint tartós stabilizálásához. A személycsere ugyanis akár törést is jelezhet az eddig az euró 2008-as bevezetését célzó gazdaságpolitikában.

Kovács Zoltán válaszcikkét nem volt hajlandó lehozni a Washington Post

Kovács Zoltán válaszcikkét nem volt hajlandó lehozni a Washington Post

Harminc ember verekedett össze Milánó központjában

Harminc ember verekedett össze Milánó központjában

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

Állami korrupció és erősödő fasizmus: aktuálpolitika a színpadon

Állami korrupció és erősödő fasizmus: aktuálpolitika a színpadon

Kulka János Hazám-díjat kapott

Kulka János Hazám-díjat kapott

Ifj. Lomnici szerint törvénybe kellene foglalni, hogyan viselkedhetnek a politikusok

Ifj. Lomnici szerint törvénybe kellene foglalni, hogyan viselkedhetnek a politikusok