Ausztriában ma is dívik egyfajta parasztidillkultusz selymes rétekkel, harapós alpesi levegővel, friss tejjel és aranyszínű borral. Ausztria adja az Európai Unió agrárbiztosát, a tiroli tájszólásához ragaszkodó Franz Fischlert is, aki éppen olyan gyakran jelenik meg zöld galléros, faragott gombos népi öltönyben, mint az osztrák kormány néppárti (ÖVP) tagjai, élükön a tollas kalaptól sem visszariadó kancellárral és dirndlis külügyminiszterével.

A statisztikák viszont mindössze 206 ezer paraszti munkából élő osztrák állampolgárról tudnak, s becslések szerint közülük is csak minden harmadik dolgozik főállású mezőgazdaként: a többség idegenforgalmi vagy más szolgáltatótevékenységgel, esetleg ipari munkával egészíti ki jövedelmét. A 0,8 százalékos foglalkoztatási hányad mellett még szép, hogy 2002-ben 2,7 százalékos volt az agrárszektor hozzájárulása a nemzeti össztermékhez. "Ausztriában ma parasztnak lenni nem nagyság, hanem akarat dolga" - jelentette ki újévi beszédében Fritz Grillitsch, az osztrák parasztszövetség elnöke. Grillitsch parlamenti képviselő, a nagyobbik kormánypárt, az ÖVP sorait erősíti, amely hagyományosan magára vállalja az osztrák parasztság képviseletét. Magának a parasztszövetségnek pedig több tagja van, mint a parasztság statisztikai száma; számos politikus is kötelességszerűen belép a szervezetbe, hangsúlyozandó a vidék iránti szimpátiáját. A megbízható szavazóbázis voksait az ÖVP, különösen amióta ő van a kormányrúdnál, megfelelően honorálja, a kormány legújabb adócsomagjának is fontos kedvezményezettjei a mezőgazdák: gépeik üzemanyagköltségét például leírhatják az adójukból. Ausztriában még a huszadik század elejéről származó íratlan szabály, hogy az agrárérdekeket igyekeznek egységes paraszti érdekként felmutatni, elrejtve mögötte a sok tízezer holdas latifundiumok és a kis hegyi termelők közötti szakadékot. Az egységet erősíti az agrártevékenységet hitelező Raiffeisen mezőgazdasági bankhálózat, amely állam az államban, vezetői ott ülnek a legbefolyásosabb újságok irányításában - aligha véletlen, hogy a húsbotrányok, tenyésztrükkök, borhamisítások hírei rendre hamar elcsitulnak. Hasonló erőt kölcsönöz az agrárszektornak a katolikus egyház, amely hagyományosan vidéken igazán aktív.

Németországban a parasztszövetség mai elnöke, Gerd Sonnleitner és gazdatársai semmivel sem elégedettebbek elődeiknél, ám tiltakozási potenciáljuk s így befolyásuk is kisebb lett. Ennek egyik oka, hogy a kergemarhakór következtében erősen megtépázódott az agrárlobbi hitele a közvélemény előtt: sokat ártott a renoméjuknak, ahogy a BSE-krízis csúcspontján, 2000 őszén megpróbálták eljelentékteleníteni a veszélyt. Ennek következménye az is, hogy a német kormányzati munkában fordulat történt: a mezőgazdasági tárcát 2001-ben átkeresztelték fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági minisztériummá, hangsúlyozva, hogy a sorrend a feladatok súlyát is tükrözi. A tárca élére pedig - ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor többnyire egy-egy joviális gazdaember, de minimum mezőgazdasági kötődésekkel bíró politikus volt a miniszter - a kisebbik koalíciós párt, a zöldek képviseletében a berlini "aszfaltvirág" Renate Künast került. A tüskés frizurájáról és hasonló modoráról ismert Künast, aki addig közelről még nemigen látott tehenet, hozzálátott saját agrárpolitikájának megvalósításához, ami korántsem nagyüzempárti. 2010-re a német mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termelés egyötödének ökológiai szempontok szerinti művelésből kell származnia, a támogatások pedig nem a tömegtermelésnek, hanem a minőségnek járnak.

Az agrárlobbi ugyan meggyengült, de még így is erős. Sikerült például haladékot kiharcolnia a nagyüzemi "tojásgyárakról" rendelkező törvény ügyében, amely 2007-től betiltotta volna a tyúkok ketrecbe zsúfolását. Ezzel együtt valószínűtlen, hogy az agrárlobbi tartósan visszaszerezhetné egykori befolyását. Már csak azért sem, mert számolni a politikusok is tudnak: a 82 milliós országban ma alig több mint 900 ezer ember foglalatoskodik mezőgazdasággal, ennyi választóval pedig akár egy kicsit rosszban is lehet lenni.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS, WEYER BÉLA / BERLIN