Az Irak elleni tavalyi villámháború első hivatalos washingtoni értékelése szerint az amerikai hadsereg menetelése...

Az Irak elleni tavalyi villámháború első hivatalos washingtoni értékelése szerint az amerikai hadsereg menetelése korántsem volt annyira magabiztos, mint ahogy az látszott. A tanulmány The New York Times által ismertetett részletei szerint például csődöt mondott a logisztika. Az utánpótlás olyannyira akadozott, hogy a Bagdad felé rohanó harmadik gyalogoshadosztály egyes egységei az elfoglalt iraki tüzérségi eszközökből pótolták az alkatrészeket, az előreszaladó alakulatok rádió-összeköttetése a távolság miatt az alacsonyabb parancsnoki szinteken megszakadt. A fennakadást részben a Pentagonnak az a döntése okozta, hogy az invázió előtti hetekben a harcoló egységek szállítása előnyt élvezett a kisegítő alakulatokéval szemben. A parancsnokok nem tudtak semmit Bagdad védelméről, mivel a titkosszolgálatok nem szolgáltak érdemi információkkal. Kudarcot vallott a pszichológiai hadviselés is, mivel a röpcédulák a háború harmadik napjára elfogytak, így a hangszóró maradt az egyetlen eszköz. A tanulmány szerint azzal, hogy a háborút a megfelelő számú kisegítő alakulat megérkezése előtt elindították és hihetetlen tempójú előrenyomulást diktáltak, az egységparancsnokoknak nem maradt idejük a polgári szolgáltatások helyreállítására, némi magyarázatként a háború utáni újjáépítés hiányosságaira.

Az elfogott iraki vezetők és katonatisztek kihallgatásai alapján készült másik tanulmány arra világított rá, hogy Szaddám Huszein meg volt győződve arról, nem lesz háború; úgy vélte, az amerikaiak csak korlátozott légicsapásokat mérnek Irakra. A háború kezdete után pedig Bagdad makacsul azt hitte, hogy a fő támadás nem délről, hanem a jordániai határ felől érkezik, amiben szerepet játszhatott, hogy még a konfliktus előtt különleges egységek csapásokat mértek a nyugati sivatag stratégiai pontjaira. A paranoiás bagdadi vezetésre jellemző, hogy az iraki védelmi minisztérium - újabb végzetes tévedésként - inkább egy felkelésre, semmint az amerikai-brit szárazföldi invázióra számítva csoportosította haderőit. Ráadásul Huszein belső körének tagjai módszeresen hazudtak vezérüknek az iraki hadsereg valós képességéről. Ami pedig a tömegpusztító fegyvereket illeti, a köztársasági gárda egyetlen alakulata sem rendelkezett vegyi vagy biológiai fegyverekkel, miközben mindegyik alakulat parancsnoka úgy hitte, más egységek a "csodafegyverek" birtokában vannak. David Kay, a központi hírszerző ügynökség, a CIA iraki kutatócsapatának egykori vezetője szerint az iraki tisztek Huszein dezinformációs kampányának áldozataivá váltak. Igaz, eközben az amerikaiak pszichológiai hadviselése sem volt sikeres - az elfogott irakiak elmondása szerint az iraki tiszteket telefonon megkereső amerikai hivatalnokok olyan jól beszéltek arabul, hogy ők Huszein csapdáját gyanították az akció mögött.

Fókuszban

Mindenki másképp csinálná

Legkorábban az év vége felé lehet választásokat tartani Irakban - áll az ENSZ frissen közzétett jelentésében, amely azonban nyitva hagyja a kérdést, hogy a tervezett időpontig, június 30-áig kinek és mi módon adnák át ideiglenesen a hatalmat. Eközben az etnikai és vallási ellentétek már-már az ország területi integritását fenyegetik.

Javult ugyan a futball nézőszáma, de továbbra is kihasználatlanok a stadionok

Javult ugyan a futball nézőszáma, de továbbra is kihasználatlanok a stadionok

A két felesége között gyilkosságig fajuló vita miatt kell távoznia egy afrikai kormányfőnek

A két felesége között gyilkosságig fajuló vita miatt kell távoznia egy afrikai kormányfőnek

Radar360: Lemondással vonta le a tanulságot a fideszes képviselő

Radar360: Lemondással vonta le a tanulságot a fideszes képviselő

A nap autós videója: 94 éves nagymama a Teslában, ami önálló életre kel

A nap autós videója: 94 éves nagymama a Teslában, ami önálló életre kel

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Most már biztos, hogy emberről emberre terjed a Kínában fertőző új koronavírus

Most már biztos, hogy emberről emberre terjed a Kínában fertőző új koronavírus