Cervantes szülőhelye, egyetemi város, a világörökség része - nagyjából ennyit tudott eddig a Spanyolországba látogató átlagturista a Madridtól 30 kilométerre északkeletre fekvő Alcalá de Henaresről. Március 11-e óta azonban a település - melyet a helyiek "a fájdalom fővárosaként" emlegettek, utalva arra is, hogy az önmagát gyászoló Madrid megfeledkezett a környező kisvárosokról - elsősorban másról híres: onnan indult vasúttal Madridba a merényletek legtöbb áldozata, és az elkövetők ott helyezték el a bombákat a szerelvényeken. Míg Madrid a hét végére kezdett magához térni a sokktól, Alcalában még szombaton is szinte síri csend honolt: alig akadt, akinek ne lett volna rokona, közeli vagy távoli ismerőse a halottak között. A sportcsarnokban felravatalozott koporsók mellett tartott gyászszertartás után a város apraja-nagyja a temetőbe vonult, a hétvégeken máskor hangos főtér, a Plaza de Cervantes üresen kongott. A kihalt sétálóutcában a gyász miatt még a város legfőbb nevezetessége, Cervantes múzeummá berendezett szülőháza is zárva maradt. A rendszerint nyüzsgő cukrászdákban, kis bárokban alig fordult meg vendég, a piacon sem voltak vevők.

A sors fintora, hogy a - feltehetően iszlám - terroristák által végrehajtott merényletben a legfájóbb sebeket szenvedett város a félszigetet egykor uraló muszlimoktól kapta mai nevét: az arab al-Kálan a-Nahr elnevezés a Henares folyónál fekvő erődítményre utal. A ma 200 ezres település a középkorban az Ibériai-félsziget egyik legfontosabb városa volt, egyeteme pedig még akkor is az elsők közé tartozott, amikor a település fénye már megkopott a fővárosi rangra emelt Madrid árnyékában. Manapság a város - mondta a HVG-nek a polgármesteri hivatal egyik tisztviselője - a tolerancia spanyolországi szimbóluma.

A Madridhoz közeli hasonló településekkel ellentétben Alcalá - ecsetelte a HVG kérdésére José María Nogales Herrera történész, a helyi levéltár vezetője - nem alvóváros, számos munkalehetőséget kínál, ipara is jelentős. Ám reggelente így is mintegy 20-30 ezren indulnak onnan Madridba dolgozni. Többségük az utóbbi években telepedett le a városban. Az új lakók eleinte Spanyolország szegényebb régióiból érkeztek, majd a nyolcvanas években a latin-amerikaiak jöttek, az utóbbi egy-másfél évtizedben pedig számos kelet-európai és észak-afrikai - többségük marokkói, akárcsak a merénylet három letartóztatott gyanúsítottja - is otthonául választotta Alcalát. A nyilvántartott külföldiek száma meghaladja a 25 ezret.

A kelet-európaiak közül elsőként, 1990-1991-ben a lengyelek érkeztek, többségük egyedülálló, jól képzett szakember volt, hamar találtak munkát. A lengyeleket - akiknek száma ma 2 ezer körüli - néhány évvel később követték a többségükben népes családdal, de általában szakképzettség nélkül érkező románok. Utóbbiak ma már több mint 8 ezren vannak, és a legnépesebb kolóniát alkotják. Nagy számban élnek még a városban bolgárok (1600-an) és ukránok (1300-an). Az illegális - pontosabban engedély nélküli, javítja ki még a kérdést is a tanácsos - bevándorlók számáról csak becslések vannak, legalább tízezren lehetnek a városban; közülük jó néhányan most minden bizonnyal azonosítatlanul fekszenek a madridi halottasházakban.