Két oldal, három lista, négy párt - ez látszik a legvalószínűbb választási eredménynek a közvélemény-kutatások alapján.

Két oldal, három lista, négy párt - ez látszik a legvalószínűbb választási eredménynek a közvélemény-kutatások alapján. Ha az utolsó pillanatig háttérben maradó, az urnákhoz azonban esetleg seregben érkező rejtőzködő szavazók nem tréfálják meg a felmérések készítőit - mint történt négy éve -, akkor az ország polgárai elutasító választ adnak azoknak, akik kétpárti Országgyűlésben reménykedtek vagy azt jósoltak.

A kirajzolódó új parlamenti felállás azonban nem egyszerűen a 2006. áprilisi választói akaratok eredője. Legalább ennyire az 1989-1990-ben kialakított magyar közjogi berendezkedés következménye, az ugyanis konszenzuskényszerekre épít, nem többségi elvű, ami a kétpártrendszer kialakulásának kedvezne. Jól jelzi ezt például a kétharmados törvények nagy száma, vagy éppen az, hogy a választójogi rendszer a listás mandátumok révén tartalmaz arányos elemeket is, ami a kisebb pártok esélyét növeli, s így a nagyok egyeduralma ellen hat. Hogy a rendszerváltáskori elhatározás nem egyszeri eltévelyedés volt, az is mutatja, hogy az 1994-es szocialista földindulás után sem másították meg, noha az MSZP-SZDSZ páros az alkotmánymódosításhoz is elegendő parlamenti többségével megtehette volna.

Ettől persze még tény, hogy négy éve az addigi hatról négyre csökkent a parlamenti pártok száma, az 1 százalékos határ fölé jutóké pedig fokozatosan 11-ről hétre 1990 és 2002 között. Korántsem biztos azonban, hogy ez a kétpártrendszer felé történő elmozdulást jelzi. Erre nem csak az mutat, hogy a közvélemény-kutatások szerint a magyarok többsége elveti az "egy innen, egy onnan" politikai képletet. A párttörvény kiigazításai kezdettől azt a célt is szolgálták, hogy bebetonozzák a hatalomba - akár korlátozott befolyású ellenzékként - a mindenkori parlamenti erőket. E konzerváló lépések sorában a birtokon belül lévők előnyére már 1990 nyarán eltörölték azt a limitet, hogy a szavazatarányos állami támogatás nem lépheti túl egy párt éves bevételének felét, s ezzel utat nyitottak abba az irányba, hogy a költségvetési apanázs legyen a pártkasszák feltöltésének fő forrása. A következő évben ingyenes központiszékház-juttatásban részesültek az 1990 márciusában 1 százalék fölé jutott szervezetek. Az induló demokráciában aligha kifogásolható gesztus azonban egyszerinek bizonyult: az ingatlanosztást nem követte hasonló az 1994-es voksolás után, sőt akkor sem, amikor 1998-ban a MIÉP túljutott az 5 százalékon, és bekerült a parlamentbe.

Ezzel a választói támogatottsággal az Alkotmánybírósághoz fordulva Csurka Istvánék ki tudták kényszeríteni a frakcióalakítási joguk elismerését, ám azt már nem, hogy az államkassza terhére székházhoz jussanak. Noha a 2000. évi pártiroda-kiutalásokból - amikor azonban nem tulajdonjogot, csak ingyenes használati jogot adott az állam - a kicsik is részesültek, a 2003-as pártalapítvány-törvény megint csak a MSZP-Fidesz-SZDSZ-MDF négyes fogatnak kedvezett. Pusztán a parlamenti pártok esetében engedte meg ugyanis, hogy a költségvetés pénzt folyósítson a frissen felállított alapítványaik számára, s ezzel - álcázva ugyan, de - növelje állami támogatásukat.

Új pártnak szinte lehetetlen bejutnia a T. Házba. A MIÉP 1998-as sikere cáfolni látszik ezt az állítást, ám ez valójában csak látszat. Csurka öt évvel korábban létrehozott formációja egy fellázadt MDF-szelet önállósítása nyomán született, olyan előnyökkel, amilyenekről egy valóban akkor induló mozgalom nem is álmodhat. A MIÉP úgy futott neki az 1994-es voksolásnak, hogy volt országgyűlési frakciója - az ezzel járó állami támogatással, nyilvánossággal -, s még így sem tudták elsőre venni az akadályt. Hasonló volt a helyzet a Szabó Iván-féle MDNP-vel 1998-ban: a parlamenti háttér ellenére sem lépték át a küszöböt. Igazán ígéretes kísérlet csak a Centrum 2002. évi próbálkozása volt, de az exminiszter Kupa Mihályék is több mint 1 százalékponttal elmaradtak a belépőtől.

A nagyok idei kampánytaktikája, az ajánlócédula-piac letarolása elvette a levegőt a gyengébb szervezettségű konkurensek elől. Ahhoz, hogy egy párt minden egyéni kerületben indulhasson, elegendő 132 ezer szelvény, ám például a Fidesz - formálisan támogatottságát igazolandó - büszkén hirdette, ennek több mint a tízszeresét söpörte be, ami még akkor is egyszerű "elgyűjtés", ha nyilvánvalóan minden jelöltnek szüksége van tartalék cédulákra a hitelesítéskor. A biankó ajánlásokkal való üzletelés korábban sem volt ismeretlen, de az idén vált nagyszabású politikai biznisszé. Az átengedett cédulákkal egy - akár alkalmi - szövetséges jelöltekhez, listákhoz segíthető, ami szinte csak arra jó, hogy megnehezítsék egy vetélytárs életét. Az efféle tiszavirág-szervezetek nem ismeretlenek: 2002-ben az egykor MSZMP-s, majd szocialista, most meg a Fidesz környékén ólálkodó Szűrös Mátyás vezette Új Baloldal próbálta az MSZP-vezetés napjait megkeseríteni, az idén pedig a Kereszténydemokratapárt igyekszik jobboldali szavazatokat elcsípni a Fidesz-KDNP közös lista elől.

Éppen a KDNP mostani felemelése jelzi, a Ház valószínűleg akkor sem lesz kétpárti, ha csak két lista jut át az 5 százalékon. Logikusnak látszik, hogy a semjénisták éppúgy frakciót alapítsanak, mint négy éve az ugyancsak közös listán becipelt MDF tette. Jobboldali győzelem esetén ez az osztódás - egy közös listából két parlamenti képviselőcsoport - nemcsak az egypárti kormányzást fedné el, hanem pénzügyi előnyökkel is járna. Nem véletlen persze az sem, hogy Gyurcsány Ferenc tavaly - amikor a mostaninál is nehezebb idők jártak az SZDSZ-re - felvetette: egy párt akkor is juthasson listás mandátumhoz, ha nem éri el az 5 százalékot, de három egyéni körzetet megnyer.

Könnyen lehet, hogy a következő választásra is feliratkozik majd néhány "új" párt. Az esélyesek között azonban aligha lesz szűz politikai erő. Ha most például kiesik az MDF, 2010-ben nyilván megpróbál visszakerülni az elitklubba, de megkísérelheti ezt egy önállósodó pártforgács is, amelyik esetleg az egyik nagyról válik le. Ez éppen úgy megeshet a platformok érdekszövetségeként működő MSZP-vel, mint a jobboldal töredékszervezeteit az elmúlt évtizedben kisgömböc módjára bekebelező Fidesszel. Veszítsen bármelyik is.

JUHÁSZ GÁBOR

Választás 2006

Választások előtt: marad vagy visszajön?

Megtörik vagy folytatódik Magyarországon a politikai váltógazdálkodás hagyománya? - ez is az egyik tétje a vasárnapi választásoknak. Noha a voksolás egyfajta népszavazás is lesz arról, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor másodszor is miniszterelnök legyen, a lehetséges szövetséges pártok szereplésén múlik, melyikük alakíthat majd kormányt.

3800 milliárd tonna jég tűnt el Grönlandon, és ez komoly baj

3800 milliárd tonna jég tűnt el Grönlandon, és ez komoly baj

A szegedi egyetem volt rektora lett a lézerközpont vezetője

A szegedi egyetem volt rektora lett a lézerközpont vezetője

Megszavazták a törvénymódosítást, amivel helyettes államtitkár lehet a 22 éves egyetemista

Megszavazták a törvénymódosítást, amivel helyettes államtitkár lehet a 22 éves egyetemista

Windows 10 van a gépén? Kellemetlen dolog van készülőben

Windows 10 van a gépén? Kellemetlen dolog van készülőben

Nagy hal lett az egyik építőipari NER-kishalból

Nagy hal lett az egyik építőipari NER-kishalból

(Re)konstruált múlt

(Re)konstruált múlt