szerző:
HVG

A budapesti törvényhozóknál sokkal jobban fizetett 24 magyar európai parlamenti (EP) képviselőnek nem kell...

A budapesti törvényhozóknál sokkal jobban fizetett 24 magyar európai parlamenti (EP) képviselőnek nem kell vagyonnyilatkozatot tennie, pusztán egy „pénzügyi érdekeltségi deklarációt” kell kitöltenie. Ezek többnyire üresek, vagy olyan megjegyzéseket tartalmaznak, mint a szocialista Hegyi Gyuláé: „Egyes újságcikkekért az ilyenkor szokásos honoráriumot kapom.” Az Országgyűlés Hivatala által folyósított – a most 38 650 forintos havi köztisztviselői illetményalap változásától függő – bruttó havi bérük 1,3 millióról indul, s akár 2 millió forint fölé emelkedhet attól függően, hány és milyen szintű nyelvvizsgájuk van. Az unió régi törekvése, hogy egységesítse a brüsszeli képviselők fizetését. A közös javadalmazási rendszer – amely szerint az EP tagjait egységesen az EU-bírák mindenkori fizetésének 38,5 százaléka, azaz most mintegy 7 ezer euró illeti meg – csak a következő ciklustól lép életbe, jelenleg minden EP-képviselő a saját tagállamától kapja alapfizetését, és ott is adózik utána.

Mindenkire azonos szabályok vonatkoznak viszont már most is a napidíj és költségtérítés tekintetében, amiket az uniós költségvetés folyósít. Tavaly 287 eurós napidíj járt minden honatyának, aki az EP valamely testületének hivatalos ülésén, találkozóján vett részt, és azt a jelenléti ív aláírásával igazolta; az EU területén kívüli rendezvény esetében csak fél napidíj dukált, de az EP fedezte a szállásköltséget.

A képviselő saját országában fenntartott irodájának költségeihez, valamint az ottani utazási kiadásaihoz az EP havonta 4052 euróval járult hozzá. Havi 16 914 euróval támogatta az EP a képviselői asszisztensek alkalmazását. Ezzel az összeggel a képviselők belátásuk szerint gazdálkodhattak, ami idáig legalábbis trükközésre adott lehetőséget, mert a kifizetések jogosságát lényegében ellenőrizhetetlen munka- vagy vállalkozói szerződésekkel kellett igazolniuk.

Mindezen felül az EP-képviselők bőkezű utazási költségtérítésre jogosultak, amely például légi utazáskor alkalmanként egy teljes árú turistaosztályú repülőjegy árát foglalta magában, 500 kilométeres távolság felett 123 és 611 euró között sávosan változó költségátalánnyal kiegészítve. Mivel a térítés független a repülőjegy tényleges árától, a fapadossal utazó képviselők szép megtakarítást érhettek el. A képviselői munkával kapcsolatos, de nem hivatalos utazásokra további évi 4 ezer euró költséget számolhattak el. Az EP-képviselők széles körű élet-, baleset-, poggyászkár-biztosítását, valamint alap-nyugdíjbiztosítását is az EP állta.

Hódmezővásárhelyen és Miskolcon lényegében eldőlt a választás

Hódmezővásárhelyen és Miskolcon lényegében eldőlt a választás

Gyurcsány: Ez a Fidesz Waterloojának kezdete

Gyurcsány: Ez a Fidesz Waterloojának kezdete

Hét választás Magyarországon - 1990-2014

Hét választás Magyarországon - 1990-2014

Összedőlt egy 18 emeletes szálloda New Orelansban – videó

Összedőlt egy 18 emeletes szálloda New Orelansban – videó

Hősnek kijáró temetést kapott Karel Gott

Hősnek kijáró temetést kapott Karel Gott

Zalaegerszeg fideszes maradt

Zalaegerszeg fideszes maradt