szerző:
Tuba Lajos

A gőzerővel folyó szlovák választási kampányban a magyar kettős állampolgársági törvény jótékonyan elterelte a...

A gőzerővel folyó szlovák választási kampányban a magyar kettős állampolgársági törvény jótékonyan elterelte a figyelmet a gazdasági bajokról, a görögök megsegítése miatti felháborodásról és a korrupciós ügyekről. Az ezek miatt megtépázott népszerűségű pozsonyi kormánypártok esélyein sokat javított a magyar kártya kijátszása. A választási győzelemre a legesélyesebb, ám koalíciós partnereinek kétséges eredménye miatt a hatalom megtartására nem biztosan képes Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke mindent elkövetett, hogy kihasználja a témában rejlő lehetőségeket. Napokon át uralta a sajtót, és bizonygatta, megvédi az országot a magyar veszélytől. A kormánytöbbség a parlamentben múlt szerdán elfogadta, Ivan Gasparovics államfő pedig hétfőn alá is írta az állampolgársági törvény módosításait. A július 27-én hatályba lépő jogszabály nem ismeri el a kettős állampolgárságot, egy másik állampolgárság felvétele a szlováknak az automatikus elvesztését vonja maga után. „Az emberekért, Szlovákiáért” szlogennel kampányoló Fico a Nyitrához közeli aranyosmaróti (Zlaté Moravce) kultúrházban múlt csütörtökön tartott választási rendezvényen is előhozakodott a témával, hívei meg is tapsolták érte. Nacionalista szólamaival a legnépszerűbb ellenzéki párt, a jobbközép SDKU listavezetőjével, Iveta Radicovával folytatott televíziós vitában is felülkerekedett.

A Szlovák Nemzeti Párt választási plakátjai
©

 Fico koalíciós partnereinek is jól jött a viszály, nem is fékezték magukat. Az állampolgársági törvény egyenes adásban közvetített parlamenti vitájában a magyarellenes Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke egészen odáig ment, hogy a Szlovákiával nem lojális magyarokat ki kell telepíteni az országból. A HZDS-elnök Vladimír Meciar pedig még merészebb kijelentésre ragadtatta magát, mondván: a Fidesz politikája harmadik közép-európai háborút robbanthat ki.

A helyzetet az SDKU is igyekezett kihasználni. Ficót olyan politikusnak állította be, aki nem veszi észre, hogy úgy táncol, ahogy a magyar parlament fütyül; ellenintézkedéseket hozott ahelyett, hogy a hágai Nemzetközi Döntőbírósághoz fordult volna. Radicová a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) is beolvasott, azt állítva, a két Dzurinda-kabinet idején a koalícióban részt vállalt párttal egy újabb kormányzati együttműködés olyan lenne, mint ha a Fideszt vennék be a kormányba.

Mindenestre az SDKU volt az egyetlen parlamenti párt, amely felhívta a figyelmet, hogy a magyar állampolgársági törvényre válaszul hozott intézkedés miatt a külföldön élő, ottani állampolgárság felvételét fontolgató szlovákok tízezreit hozzák igen kényes helyzetbe. Köztük azokat a Csehországban élőket, akik a módosítást követően kérik majd a cseh állampolgárságukat. Sőt Radicováék azt is bejelentették, hogy kormányra kerülésük esetén érvénytelenítik a törvénymódosítást. Az SDKU egykori koalíciós partnere, a kereszténydemokrata KDH viszont barátságtalan lépésnek nevezte a magyar jogszabályt, és – egyedüliként az ellenzéki pártok közül – megszavazta az ellentörvényt.

A két magyar párt, a Csáky Pál vezette MKP és a Bugár Béla által életre hívott Most-Híd abban egyetért, hogy a magyar gesztus nemes, és hisztérikus a szlovák reakció. Ahogy abban is osztják egymás véleményét, hogy taktikusabb lett volna, ha a magyar Országgyűlés a szlovák választások és kétoldali tárgyalások után tűzi napirendre a kettős állampolgárság kérdését. A szlovák szavazatokra is számító Most-Híd közölte, nem kér a magyar állampolgárságból, Csáky viszont a szlovák parlamentben bejelentette, több képviselőjük kérvényezni fogja a magyar állampolgárságot, de majd azt is elutasítják, hogy emiatt elessenek a szlováktól. Nyitott kérdés, mindez hogyan befolyásolja a magyar pártok bejutási esélyeit. Az országos felmérések általában fej fej melletti küzdelemre utalnak az ötszázalékos küszöb környékén, de mivel az 1000–1500 fős mintákon belül a magyarok aránya 10 százalék körüli, az adatok nem eléggé megbízhatóak. A Fórum Kisebbségkutató Intézet által május elején, kizárólag magyar mintán elvégzett felmérés 52:28 százalékos támogatottságot mutatott az MKP javára, a Most-Híd esetében viszont ehhez elméletileg szlovák voksok is társulhatnak.

TUBA LAJOS / POZSONY

Kishíján lebombázták a törökök az amerikaiakat Szíriában

Kishíján lebombázták a törökök az amerikaiakat Szíriában

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

„Minősíthetetlen hangnem” az egyik debreceni szavazókörben

„Minősíthetetlen hangnem” az egyik debreceni szavazókörben

Karácsony Gergely az új főpolgármester

Karácsony Gergely az új főpolgármester