A világjárásból hazatérő kevés magyar tudós mintapéldája Dinnyés András (38 éves), aki pénzt-paripát-fegyvert szerzett arra, hogy Gödöllőn létrehozza klónozólaborját, és két tudományoskutatócsoportot is vezessen. Tervei szerint jövőre előállítják az első klónozott állatukat, aztán beindulhat a sorozatgyártás.

HVG: A leghíresebb lény, amellyel valaha is kapcsolatba került, egy néhai birka, Dolly. Most gödöllői kutatócsoportjával arra készül, hogy jövőre létrehozza az első, hasonló módszerrel klónozott magyar állatot, egy egeret. Mikorra várható a kicsike? És mi lesz a neve?

© Horváth Szabolcs
D. A.: Előre ne igyék az ember az egér bőrére: nevet majd akkor adunk neki, ha megszületik. Demokratikusan szavazni fogunk, elvégre a munkában egy egész csapat vesz részt. Nehéz megjósolni, pontosan mikor jutunk el az áttöréshez, amikor hosszú építkezés után hirtelen működni kezd a rendszer, jelen esetben a gödöllői "klónüzem". Ennél csak azt nehezebb előre megérezni, hogy miből lesz szenzáció. A skóciai Roslin Intézetben, ahol az általam vezetett klónozási munkacsoport Európa első sertését klónozta, s ahol összebarátkoztam az odakerülésemkor 2 éves Dollyval, már előtte megszületett Megan és Morag, két olyan klónbirka, amelyeket szintén felnőtt sejtből hoztak létre. De míg a róluk szóló beszámoló a Nature című, tudományos körökben világszerte nagy tekintélynek örvendő, ám azon túl kevesek által olvasott amerikai lapban jelent meg, Dolly születéséről a jóval nagyobb példányszámú New York Times szalagcíme tudósított.

HVG: A honi sajtó pedig arról, hogy Gergácz Elemér, az Antall-kormány földművelésügyi minisztere már 1985-ben előállította a "magyar Dollyt". Tud az esetről?

D. A.: Ez így butaság. Mosonmagyaróvárott annak idején egy birka- és egy kecskeembriót vágtak ketté, majd a két különböző félembrió "összepasszírozásával" hoztak létre egy birkakülsejű, ám kecskenyelven mekegő állatot. Ez nem volt klónozás, hiszen nem a petesejt magját helyettesítették egy másik egyedből származó sejtmaggal. A kísérletet egy Karl Schellander nevű osztrák tudós is segítette, aki egyrészt azon csodálkozott, hogy Magyarországon publikálták az esetet, másrészt azon, hogy az ő nevét meg sem említették. Gödöllőn egyébként már a Dolly előtti években történtek próbálkozások - előbb a most Dániában dolgozó Vajta Gábor, majd az én csoportom által - szarvasmarha-klónozással, csak éppen embrióból, tehát nem kifejlett egyedek sejtjéből. Állítólag Gergácz professzorék is próbálkoztak ezzel 1991-ben, ám az eredményeket sajnos soha nem közölték. Ez akkor már nem volt újdonság: a nyolcvanas évek közepén ezen az úton már igazi emlősklónokat is előállítottak, de a dolog senkit nem érdekelt. A közvélemény akkor harapott rá a klónozásügyre, amikor kiderült: a korábbi dogmákkal ellentétben nem csupán embriók, hanem felnőtt egyedek sejtjeiből is lehet utódot nyerni. Ekkor már mindenki arra gondolt: belőlem is lehet csecsemő, engem is lehet másolni.

HVG: Az emberklónozás egyelőre technológiailag is problematikus. De ki tudja, mit hoz a következő öt-tíz esztendő? Gondolkodott már, mit tenne majd, ha rokona vagy barátja megkérné, készítsen róla kópiát?

D. A.: Nejemmel a természetes szaporodás útját választottuk. Bejött. De félretéve a tréfát: aki most beleugrik az emberklónozásba, tudván tudja, hogy a megszülető csecsemők legalább 90 százaléka torzszülött lesz. Ezt jó lelkiismerettel senki sem vállalhatja, de még rosszal sem nagyon, hiszen tönkreteheti tudományos karrierjét, mi több, művelje ezt szinte akárhol, öt-tíz évre bevonulhat a börtönbe. Az emberklónozást törvény tiltja a világ legtöbb államában. De meg kell különböztetni az emberklónozás két válfaját: a reprodukciósat és a terápiást. Az első célja embermásolatok létrehozása, ezt egyetlen komoly tudós sem akarja. Sokan és sokat gondolkodnak viszont a gyógyászati célú klónozáson, vagyis azon, hogy egy betegből kivegyenek egy sejtet, abból létrehozzanak egy embriót, melyből embrionális őssejteket, végül pedig, mondjuk, egészséges szívizomsejteket csinálnak, s az így gyártott szövetet a kilökődés veszélye nélkül lehet majd visszaültetni a páciens testébe. Ez a technológia valószínűleg néhány éven belül beérik.

HVG: Fölvet viszont egy csekélynek aligha nevezhető etikai problémát: azt, hogy az eljárás során a beteg életéért küzdve el kell venni egy embrióét.

D. A.: Én nem akarok állást foglalni abban, hogy mondjuk egy 150 sejtes, idegrendszer és szervek nélküli embriócsomó emberi lény-e, vagy sem. Ezt minden közösségnek magának kell eldöntenie, s egyelőre másképp vélekedik erről a katolikus egyház és mondjuk a brit parlament. Nagy-Britanniában bárki nekifoghatna a terápiás célú emberklónozásnak, ha átesik a szigorú engedélyezési procedúrán. Ezért még az anglikán egyház sem fogja megszólni. Ugyanakkor az is biztos, hogy ilyen projektre nem fog uniós pénzt kapni, minthogy az EU egyelőre más szemszögből nézi az ügyet. A klónozási és őssejtkutatási pályázatokat is elbíráló, etikusokat és állatvédőket is magában foglaló EU-panel tagjaként nekem is ehhez kell tartanom magam, ám az elveket a társadalom és a politikusok határozták meg. Egyébiránt a tudomány fejlődése az embrióölés kérdésén is túllendíthet. Ha megértjük, mit tud a petesejt, és utánozni is tudjuk majd a működését - Gödöllőn ezen is dolgozunk -, a testi sejtet visszaalakíthatjuk egy olyan korábbi állapotába, melyből már más irányba is tud fejlődni. Vagyis egy hámsejtből nemcsak új hámsejtet, hanem akár szívizomsejtet is előállíthatunk majd.

HVG: Az egér után mi van tervbe véve a gödöllői laborban?

D. A.: Egy nyúl. Hosszabb távon aztán szeretnék nagyobb állatokat, sertést és szarvasmarhát klónozni idehaza is. A világ híres laborjaiban dolgozó sztárkutatók már elhagyták az állatvilágot, és emberi embriók őssejtjeit kutatják, mostanában erre vetül a reflektorfény. Ez nekünk jó, hiszen Magyarországról nehéz lenne velük meg a tízszer-százszor nagyobb büdzsével dolgozó intézetekkel, cégekkel versenyezni. Az állati embrióknál viszont még dobhatunk nagyot, például az implantáció vagy a korai fejlődés terén. Célunk, hogy létrehozzunk egy olyan technológiai láncot, amelylyel - ha nem is az autógyártáshoz mérhető példányszámokban, de sorozatban, megbízható minőségben - transzgenetikus klónozott állatokat gyárthatunk. Ezekre Magyarországon - akárcsak a világon - hatalmas az igény, több egyetemen kiváló tudóscsapatok működnek, melyek az immunológiától kezdve a zsíranyagcseréig, az Alzheimertől a Parkinson-kór gyógyításáig roppant érdekes dolgokat kutatnak, és kísérleteikhez égető szükségük volna már a klónokra.

HVG: Arra, hogy Magyarországról az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába vándorolnak a fiatal tudósok, sok élő példát lehet hozni, hazatérőket viszont alig ismerek. Az pedig ritka, mint a fehér holló, hogy valaki úgy jöjjön haza, hogy közben benn maradjon a nemzetközi tudományos vérkeringésben, komoly programokon dolgozzék, melyekre ráadásul bőven kap pénzt is. Egyszerűen szerencsés? Vagy tud valamit, amit mások nem?

D. A.: Szerencse, hogy a világ egyik legnagyobb orvosi kutatási magánalapítványa, a Wellcome Trust nemrégiben egy programba kezdett, amelynek lényege, hogy támogatják az Indiába, Dél-Afrikába, Közép-Európába, illetve a Baltikumba hazatérő fiatal kutatókat. Mivel sok rangos helyen dolgoztam, a Nature-ben jó cikkeim jelentek meg, a Roslin Intézetben pedig laborvezető voltam, sikerült megcsípnem ezt a lehetőséget: öt évre 1 millió eurót adtak. Az EU-tól 1,8 millió eurót kaptam arra, hogy négy év alatt beindítsak egy másik kutatócsoportot, amelyben külföldiek - jelenleg éppen etióp, spanyol és thaiföldi szakemberek - is dolgoznak, s amire büszke vagyok, hogy Franciaországból, Németországból és Skóciából is hazahoztam egy-egy magyar kutatót. EU-s fizetést tudok adni nekik. Vagyis hogy majdnem, mert van egy módosító faktor: Magyarországon az alapösszeg 69 százalékát fizethetjük csak ki, míg a csehek a 92 százalékát - ezt a magyar tárgyalódelegáció annak idején alighanem elhibázta. Rengeteg időt töltök pályázatok írásával, kapcsolattartással, szervezéssel. Szeretném, ha legalább az időm 20 százalékát tényleges kutatásra fordíthatnám, ám ez jelenleg talán még az 5 százalékot sem éri el.

HVG: Az Egyesült Államokban a kutatások jó részét nem állami intézmények, hanem cégek végzik. Nem gondolkodott azon, hogy klónozó vállalkozást alapít?

D. A.: Egyelőre nem. Amíg egy tudományos kutatócsoportot építek, addig nem könyvet írok, nem céget alapítok , hanem megpróbálom a társaságot gatyába rázni és tartósan sínre állítani. Mindazonáltal örvendetesnek tartom, hogy néhány héten belül kijön az innovációs törvény, amely lehetővé teszi, hogy az akadémiai kutatócsoportok vezetői vagy kutatásvezetők cégek tulajdonosaivá, vezetőivé válhassanak.

HVG: Nem tartja veszélyesnek a köz- és magánszféra ilyetén összemosását? Amint sok orvos is jó pénzeket vág zsebre magánpraxisában, miközben a drága vizsgálatokat az állami kórházakban végezteti el, úgy lapátolhatják majd át a kutatók is az állami forrásokat magáncégükbe.

D. A.: Az eddigi szigorral lehet, hogy megállítottak néhány visszaélőt, viszont megfojtották a lehetőségeket. Nálunk - és Európában is - jelenleg az az egyik legnagyobb gond, hogy nincs elég vállalkozás és vállalkozói tőke. Szerintem az említett problémát ellenőrzéssel meg lehet oldani.

LŐKE ANDRÁS

Dinnyés András

A hippikülsejű tudós az állatorvosi diploma budapesti megszerzése utáni rövid, ám annál sűrűbb karrierje során Gödöllőtől Gödöllőig jutott. A Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban (MBK) kandidátusjelöltként kezdte, majd 12 év kacskaringós világvándorlásra indult: a kilencvenes évek elején egér- és marhaembriók mélyhűtésével foglalkozott a washingtoni Smithsonian Intézetben, majd a belgiumi Louvaini Katolikus Egyetemen. A klónozást 1997-ben a Connecticuti Egyetemen szarvasmarhákon kezdte, aztán2000-ben Skóciában, a Roslin Intézetben - a Dollyt korábban előállító csoportot vezetve - juhokon és malacokon folytatta. Dolgozott Japánban, Kínában, Írországban és Új-Zélandon is, most pedig Gödöllőn vezet két tudóscsapatot: egyrészt az MBK mikromanipulációs és genetikai újraprogramozási csoportját, másrészt a Magyar Tudományos Akadémia állatbiotechnológiai kutatócsoportját a Szent István Egyetemen.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!