Először a múlt szerdai kormányülés után Hiller István kulturális miniszter, majd hétfőn a Kulturális Örökségvédelmi...

Először a múlt szerdai kormányülés után Hiller István kulturális miniszter, majd hétfőn a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban Medgyessy Péter kormányfő jelentette be, hogy a kormány befejezi a budai Vár helyreállítását. Sok konkrétum a két tájékoztatón együtt sem derült ki, holott - Medgyessy szerint - "az uniós csatlakozás különös aktualitást ad a döntésnek", amellyel "nemzeti öntudatunkat erősíthetjük, és sebeket gyógyíthatunk be".

Az évi több millió látogatót vonzó Várnegyedből ebben a ciklusban a romos állapota miatt állandóan zárt, második szintjét elvesztett egykori honvéd főparancsnokság központi fekvésű épületét kívánja felújítani a kormány. Ennek költségét a HVG kérdésére mintegy 2,5 milliárd forintra becsülte Hiller, aki nem kívánta felfedni, milyen forrásból finanszírozzák mindezt. A tárca idei költségvetésében kormányzati beruházásokra 3 milliárd forint szerepel, ebből a miniszter szerint 2,1 milliárd forint még szabadon felhasználható. "Az idén nem a források szűkössége, hanem a tervezés, engedélyeztetés időigénye miatt nem reális 800 millió forintnál nagyobb kiadást tervezni" - jelentette ki. A tervpályázat kiírása június 1-jén kezdődik - tette hozzá a hétfői sajtótájékoztatón, de hogy a korábbi számtalan pályázatból, látványtervből mit kívánnak hasznosítani, azt egyelőre nem tudni.

Ezenkívül egyetlen beruházás befejezését ígéri a kormány ebben a ciklusban: a jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia által használt Országház utca 30. számú épület, a régi Országgyűlés rendezvénytermének több mint 100 millió forintos felújítását. Ugyancsak rendezvényekre szánják a Táncsics, Batthyány, Kossuth egykori börtöneként ismert József kaszárnyát; az egyetlen bökkenő, hogy az épületben jelenleg az USA konzulátusa működik, és osztatlan magyar-amerikai tulajdonban van. Szintén ciklusokon ívelhet át a Mátyás-templom őszi kezdéssel ígért, beláthatatlan költségű rekonstrukciója, s a ködös jövőbe vész a másfél évtizede enyésző Ybl-bazár fölötti Várkert eleve csak 2006 utánra tervezett, nem részletezett tartalmú helyreállítása.

A 2002-ben felállított jelképbizottság új javaslata (HVG, 2003. június 14.) szerint a köztársasági elnökön kívül az esztergomi székhelyét nem használó Alkotmánybíróságnak is a Várban, az egykori karmelita kolostorban lenne az ideális helye, a korona esetleges elköltöztetéséről pedig a Szent Korona Testületre bíznák a döntést - bár egy 2006-os kormányváltás után akár más fordulatot is vehetnek az addigra megkezdődő beruházások.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Elapadó források

Látványmedencék, aquaparkok bő választékával és általános áremeléssel kezdték a szezont a fürdők. Az elmúlt három évben kiosztott csaknem 31 milliárd forintos állami támogatás után a kormány az idén elzárta a "csapokat".

Radar360: Gulyás Borkai-faktorról beszél, Orbán Erdogannak ígérget

Radar360: Gulyás Borkai-faktorról beszél, Orbán Erdogannak ígérget

"Változás kell, nem Bayer Zsolt-rendelet" – mi lesz most a Vár mutyiszagú bérlakásaival?

"Változás kell, nem Bayer Zsolt-rendelet" – mi lesz most a Vár mutyiszagú bérlakásaival?

Ez már a jövő: egy robotot majdnem teljesen beborítottak mesterséges bőrrel

Ez már a jövő: egy robotot majdnem teljesen beborítottak mesterséges bőrrel

Erdogan megköszönte Orbánnak a nemzetközi kiállást mellettük

Erdogan megköszönte Orbánnak a nemzetközi kiállást mellettük

Magyarország az orosz beruházási bank második legnagyobb részvényese lett

Magyarország az orosz beruházási bank második legnagyobb részvényese lett

"Egyszerűen nem vette észre a Hableányt" a Viking kapitánya – befejeződött a nyomozás

"Egyszerűen nem vette észre a Hableányt" a Viking kapitánya – befejeződött a nyomozás