Tetszett a cikk?

A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő kórházak közül több is nehéz anyagi helyzetbe került, de egy sem zár be. A tavasszal megkezdett, olykor profiltisztítással kombinált átszervezések szintén leálltak, akárcsak a zsinórmértékül szolgáló kormányzati egészségügyi reformok.

Hogyan lehet egy testrészt eltávolítani úgy, hogy a tulajdonosa is szabadulni akarjon tőle - latolgatták a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának tagjai a múlt héten, miután meghallgatták 17 budapesti kórház, valamint a visegrádi rehabilitációs intézmény szakmai terveit. A felidézett morbid vicc szerint satuba kell fogni, majd rágyújtani a házat... A képes beszédnél maradva, a tetőszerkezet már tüzet fogott, de még mindenki a tűzoltókra vár - legalábbis ez derült ki a bizottság múlt heti, gyakorlatilag minden változtatást elhalasztó ülésén. Holott a fővárosi kórházkarcsúsításokról szóló elvi döntés már a két évvel ezelőtt elfogadott egészségpolitikai cselekvési programban körvonalazódott, ám a csepeli kórház tavalyi bezárásán kívül más lényeges átalakítás eddig nem történt.

Alaposan felborzolták a kedélyeket tavasszal azok a fővárosi tervek (HVG, 2004. április 10.) - egyebek mellett a Szent Margit és a Nyírő Gyula Kórház "monokultúrássá" tétele, a Budai Gyermekkórház gazdasági társasággá alakítása -, amelyeket az egészségügyi bizottság határozatképtelensége miatt végül nem fogadott el. Jóllehet nyáron az egészségügyi bizottság megrendelésére tanulmány is készült e tervezett lépések utólagos, "tudományos" megalapozására, egyelőre minden változatlan. Mégpedig főleg azért, mert jelenleg egyetlen biztos pont sem látszik az egészségügy szándékolt kormányzati átalakításában, amihez nemhogy az ötéves, de legalább a rövid távú fővárosi döntéseket igazítani lehetne. Mégis minden, a főváros tulajdonában lévő kórháznak - a jogszabályi előírásoknak eleget téve - be kellett nyújtania a 2009-ig szóló szakmai tervét, amelyről azonban nem folytattak érdemi vitát a képviselők. A bizottság tagjai csupán tudomásul vették, hogy az intézményvezetők teljesítették penzumukat, a döntés határidejének azonban jövő márciust jelölték meg, akkorra ígérve a fővárosi fejlesztési elképzelések összefésülését a kórházak terveivel.

A Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet - amelynek sorsáról a legtöbb cikk jelent meg a sajtóban - például négyféle elgondolást is letett az asztalra, amiből kettő tulajdonosváltásról szól, de a megszüntetésről egy sem. A 294 ezer budai és főváros környéki gyermek és fiatal egészségügyi szakellátásáról gondoskodó intézmény menedzsmentje kész gazdasági társaság formájában működtetni a kórházat - erősítette meg a HVG-nek Blatniczky László főigazgató, azzal érvelve, hogy a jelentősebb tőkebevonáshoz, miáltal sebészetet, intenzív osztályt, korszerű képalkotó diagnosztikát is meg lehetne ott honosítani, a részvénytársasági forma és a fővárossal megosztott tulajdon kialakítása volna kívánatos.

A tisztán onkológiai célra szánt Szent Margit Kórház érintetlenül hagyásáért mindenekelőtt az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke, Kupper András szállt síkra, de az intézmény vezetői az ellenzéki jobb megragadása helyett inkább kompromisszumos megoldást kerestek. A Szent János Kórházzal egyeztetve gondolták végig, hogy Óbudán elsősorban a vesebetegek, az emésztőszervi és onkológiai bajok kezelésére volna érdemes a hangsúlyt helyezni, a sürgősségi ellátást az erre regionális központként amúgy is kijelölt Jánosra hagyva. A Margit Kórház A épületének rekonstrukciója - amely 2001-ben már szerepelt a fővárosi fejlesztési tervekben, majd indoklás nélkül eltűnt belőlük - egyre sürgetőbb. Ehhez két évre elosztva összesen 5 milliárd forintra volna szükség.

"A Nyírő Gyula Kórház anyagi helyzete stabil, a fővárosi önkormányzattól kapott konszolidációs hitelt ez év végéig visszafizetjük" - számolt be a szűkös egészségügy-finanszírozási időkben már-már dicsekvésnek ható tényről Falus Ferenc, a kórház főigazgatója. A tavaszi tervezet alapján itt csak a pszichiátriát hagyta volna meg a főváros, ám újabban már az intézmény meglévő struktúrájának változatlan fenntartása mellett szorgalmazzák a pszichiátriai ellátás továbbfejlesztését.

Bár az egészségügyi bizottság múlt heti ülésén nem került terítékre a kórházak anyagi helyzete, az őszi hónapokban nem lehet megkerülni ezt a kérdést sem. Az év elején Szolnoki Andrea, az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes először 4 milliárd, majd 6 milliárd forintos hiányt prognosztizált 2004 végéig, ám a deficit nem lesz ennyi. A pillanatnyi, legfrissebb adatokból úgy tűnik ki, hogy az idén 72,5 milliárd forint egészségbiztosítási bevételből gazdálkodó fővárosi kórházak többségénél sikerült szorosabbra húzni a nadrágszíjat. Így a harminc napnál nem régebben lejárt tartozások összesen 800 millió forintra rúgnak: eladósodni látszik a Szent Margit és a Heim Pál, de vannak régóta kifizetetlen számlái a Budai Gyermekkórháznak is.

A hiányranglistát a számok alapján a Szent János vezeti, ahová a fővárosnak mielőbb önkormányzati biztost kell küldenie, mivel a 31-60 napja lejárt adóssága júliusban meghaladta a 120 millió forintot (50 millió forint felett már önkormányzati biztos dukálna az intézményeknek). "A szállítókkal történt átütemezés után már csak 91 millió forint az egy hónapon túli, lejárt követelések értéke" - mondta a HVG kérdésére Nagy Péter főigazgató. Ugyanakkor az idei évre várható 8,5 milliárd forintos bevételhez képest a 810 milliósra rúgó - felerészben még le nem járt - kórházi tartozásállomány is megközelíti a 10 százalékos, kötelező tulajdonosi beavatkozásra kijelölt veszélyzónát. "Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozása egyebek mellett nem kompenzálta az idei földgázáremelést, a környezetterhelési díj bevezetését, az áfanövekedést, a kötelező béremelést, a dologi kiadások inflációs emelkedését" - sorolta tételenként is pontos kalkulációval a főigazgató, hogy szerinte miből jött össze a tavalyi évhez viszonyítva 540 millió mínusz. Ráadásul a bevétel is 100 millió forinttal csökkent - tette hozzá.

Figyelemre méltó, hogy a Szent Jánoshoz hasonló méretű és adottságú Szent István Kórház (amelynek főigazgatóját szeptember 7-én immár másodszori nekirugaszkodásra, részletes indoklás mellőzésével, felmentette tisztségéből a fővárosi egészségügyi bizottság) ugyanakkor több százmillió forintos tartalékot halmozott fel. Ennek okát Nagy Péter elsősorban abban látja, hogy a Szent Jánosban - a közterhekkel együtt - fejenként átlagosan évi félmillióval kerülnek többe az alkalmazottak, mint a Nagyvárad téri intézményben. Bármi legyen is az ok, a fővárosnak aligha jött jó pillanatban a János-kórház egyensúlytalansága, mivel ezzel esélytelenné válhat a regionális központ szerepére kiszemelt intézmény az állami beruházási céltámogatásra, amelyet a kórház 9 milliárdos fejlesztéséhez jövő tavasszal kérne a parlamenttől.

GÁTI JÚLIA

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Gazdaság

Nyúl a kalapból

Mindenkit váratlanul ért az egészségügyi miniszter múlt hét végi bejelentése, hogy a kormány - kereskedelmi bankok...

Benyúl a pénztárcájába a TikTok is, 122 milliárd forintnyi segélyt osztanak szét

Benyúl a pénztárcájába a TikTok is, 122 milliárd forintnyi segélyt osztanak szét

Trump fenyegetőzött a maláriaellenes gyógyszer miatt, India beadta a derekát

Trump fenyegetőzött a maláriaellenes gyógyszer miatt, India beadta a derekát

Levélben követelik a fideszes képviselők kizárását a néppárti frakcióból

Levélben követelik a fideszes képviselők kizárását a néppárti frakcióból