Tetszett a cikk?

A 2000 szeptemberében alakult, 3 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Mal Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Rt.

A 2000 szeptemberében alakult, 3 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Mal Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Rt. a bakonyi bauxitbányát, az ajkai timföldgyárat, az inotai alumíniumkohót, az újonnan alapított várpalotai ipari parkot, valamint több külföldi, illetve vegyes tulajdonú céget koncentrál maga köré. Így a romániai Mal-Product S.R.L.-t és a németországi Mal-Deutschland GmbH kereskedelmi, illetve termelő társaságokat, az Inotán működő Mal-MWK Kft. alumíniumöntödét, továbbá a szlovéniai Silkem d.o.o. timföldgyárat, amelyeket a tavaly megvásárolt, boszniai Rudnici Boksita Jajce bauxitbányával szerveztek össze egy cégcsoporttá. A Mal a magyar bauxittermelésben, timföldgyártásban az első helyet foglalja el, míg az alumínium félgyártmányok piacán - az amerikai érdekeltségű Alcoa-Köfém Kft. után - a második legnagyobb szereplő. A cégcsoport a világ alumíniumiparában szerény részarányt - timföldtermelésben 0,5 százalékot, alumíniumtermelésben mindössze 0,1 százalékot - képvisel, ugyanakkor egyes termékkörökben az európai piacon a jelentősebbek közé tartozik: a nem kohászati timföldek gyártásában például mintegy 15, az aerosolos palack és tubus előtermék gyártásában közel 10 százalékos részesedéssel. Magyarországi és külföldi érdekeltségeiben 2100 főt foglalkoztat.

A társaságnak - leányával közösen - 40 százalékos arányban Tolnay Lajos a tulajdonosa. A kohómérnöki, majd mérnök-közgazdász diplomát szerzett szakember karrierjét Diósgyőrben, a Lenin Kohászati Művek mérnök-gyakornokaként kezdte, és elnök-vezérigazgatóként, illetve elnökként fejezte be az időközben Dimag Rt.-vé átnevezett cégnél. Ezt követően, 1992-1993-ban a Dunaferr Kereskedőház Kft. vezérigazgatója, egy ideig pedig a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank elnöke volt. Az alumíniumipar privatizációja során, résztulajdonosként kezdetben az Inotai Magyar Alumínium Kft. vezetője, majd az időközben létrejött Mal Rt. igazgatóságának - igencsak operatív - elnöke.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Gazdaság

Áramütés

Európa alumíniumkohóinak a fele néhány éven belül bezárhat, ha magasak maradnak az energiaárak - hangoztatják az ágazat uniós vagy kormányzati megsegítéséért lobbizó szakemberek. Leállítani kényszerülhet az inotai alumíniumkohót a Magyar Alumínium Rt. is, amelynek nyeresége tavaly szintén leapadt.

Zseniális megoldás: robotként vehettek részt a diákok egy japán egyetem diplomaosztóján

Zseniális megoldás: robotként vehettek részt a diákok egy japán egyetem diplomaosztóján

Magyarországon nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti erdőtűz miatt

Magyarországon nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti erdőtűz miatt

Megmutatták egy építési anyaggal telepakolt furgon töréstesztjét, ami igen elgondolkodtató

Megmutatták egy építési anyaggal telepakolt furgon töréstesztjét, ami igen elgondolkodtató