Miközben minden csúcsot megdöntve bővül a Budapest Airport Rt. forgalma és nyeresége, a ferihegyi utasok csak a növekvő zsúfoltságot és kényelmetlenséget érzékelik. Szinte biztos ugyanis, hogy csúszik az 1-es terminál nyárra tervezett átadása.

Egyre vadabb tempóban nő Ferihegy forgalma: az első negyedévben csaknem másfél millió utas fordult meg a reptéren, 35,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál, márciusban pedig 41,8 százalékos bővülésről adott számot az üzemeltető, a még idén privatizálandó Budapest Airport Rt. (BA). A győzelmi jelentésre ugyanakkor árnyékot vet, hogy nyárra maga a BA is kellemetlenségeket jövendöl. A napokban kiadott közleménye szerint "zsúfoltság és némi kényelmetlenség várható a csúcsszezonban". A légitársaságok nyelvén ez azt jelenti, hogy az eddig ajánlott egy óra helyett esetleg másfél-két órával előbb kell kimenni Ferihegyre, gyakoribbá válnak a járatkésések, illetve a mainál is hosszabb sorállás várható a ki- és becsekkolásnál.

"A munkába álló 1-es terminál sokat fog javítani ezen, és megnöveli Ferihegy kapacitását" - áll a közleményben. Amely azt viszont nem említi, hogy az áldatlan állapotok éppen az 1-es terminál felújításával függnek össze. Az együttesen évi 5,5 millió főre kalibrált 2A és 2B terminálok tavaly szeptember óta állják a sarat, akkor zárták be ugyanis az 1-est, amelynek bővítéséről és felújításáról leginkább "kereskedelmi nyomásra", a növekvő fapadosforgalom miatt döntött a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Az átadás pontos időpontját soha nem jelentették be hivatalosan, de Hárskuti János vezérigazgató tavaly júliusban arról beszélt, hogy a 2,5 millió fő kiszolgálására alkalmas terminál a 2005-ös "nyári szezonra" elkészül.

Ehhez képest megdöbbentőnek nevezte Pető György, az EasyJet regionális vezetője - egykori BA-szóvivő - az üzemeltető hozzáállását: a diszkonttársaságok néhány héttel a tervezett nyitás előtt sem kapnak konkrét választ arra, hogy ki, mennyiért és mikortól használhatja a felújított terminált. A fapadosok tavaly annak a reményében vállalták a 2B használatát és a számukra felesleges szolgáltatások nyújtása miatt borsosabb díjakat, hogy idén nyáron már a kifejezetten fapadosoknak szánt 1-es kedvezőbb árait fizethetik. Arról sincs fogalmuk, miként tervezi megosztani a BA az 1-es terminált a tucatnyi aspiráns között; az EasyJet a teljes kapacitás lekötésére jelentkezett, a WizzAir pedig a működése első évében megnyert 1 millió utas alapján úgy véli, a következő évben 2 milliós forgalmával ugyancsak szinte megtöltené a repteret. A hagyományos társaságok szintúgy hiába ostromolják a BA-t, például a Malév után tavaly a legtöbb, 570 ezer utast hozó Lufthansa is visszapattant az üzemeltetőről a várható tumultus kezelésére vonatkozó javaslataival. Ahhoz képest pedig különösen barátságtalannak tartják egyes légitársaságok a BA-tempót, hogy leszállási díjai 30 százalékkal drágábbak a bécsi s 50 százalékkal a prágai tarifáknál. A BA a tulajdonosra hivatkozva a HVG kérdéseinek megválaszolására egy hét haladékot kért, de más forrásból származó értesülésünk szerint július közepénél előbb aligha nyit ki az 1-es terminál. A késedelemben a HVG információja szerint az is közrejátszott, hogy a kivitelező Magyar Építő Rt. (MÉ) vitába bonyolódott a BA-val - még a projekt ellehetetlenülése is felmerült -, és az is biztosra vehető, hogy az eredetileg kalkulált 8,7 milliárd forintos beruházási összeg nem tartható.

A helyzet kritikusra fordulását jelzi, hogy múlt pénteken a BA igazgatósága külön foglalkozott a terminálépítéssel. A HVG magát megnevezni nem kívánó, kormányközeli informátora szerint jelentős pótmunkákra van szükség. Négy műszaki szakértő véleményét fésülik egybe, s ennek alapján igyekeznek megoldást találni a BA és a kivitelező MÉ közti vitás kérdésekre. Várhatóan két hét múlva döntenek arról, szükséges-e szerződést módosítani, változik-e az üzemi átadás határideje, illetve az ár. Utóbbiról úgy tudni, a BA által saját forrásból még az idén kifizetendő összegben eredetileg egyes feladatok úgymond "nem voltak beárazva". A konfliktus forrása azonban leginkább az, hogy az 50 éve toldozott-foldozott terminál műemléki védelem alatt álló épületének tervdokumentációja meglehetősen hiányos volt, s csak bontás közben bukkantak elő nem jelzett elektromos vezetékek, csatornák; akkor derült ki, hogy az épület alapozása statikailag nem megfelelő, ami nem várt többletmunkát jelentett a kivitelezőknek (alvállalkozóként a terveket készítő Kipszer Rt. és az épületgépészeti munkákat végző Resonator Kft. vesz részt a projektben).

A beruházásra egyébként kezdettől a gyanú árnyéka vetült: hiába cáfolta a BA, légügyi berkekben makacsul tartja magát az állítás, hogy a felújítás költségvetését mesterségesen pumpálták fel a BA tavalyi, 10 milliárd forintos rekordnyeresége közelébe, arra eredetileg alig 2 milliárdot szántak. A homályt fokozta az is, hogy az ügyletet "szigorú államtitok által védett fejlesztésként" kezelik - legalábbis Kasza Kálmán, a MÉ igazgatója erre hivatkozva hárította el a HVG kérdéseit. Az ajánlattevőket a Nemzetbiztonsági Hivatal ellenőrzésén átesett cégek listájáról választották, miután a repteret határrendészeti, nemzetbiztonsági és honvédelmi szempontból fokozott védettséget igénylő intézménynek tekintik, s mint ilyenre, egy tavalyi kormányrendelet szabta meg a beszerzés speciális szabályait (jóllehet korábban, a 2B építésénél vagy a 2A 2003-as beruházásakor hasonló biztonsági intézkedések nem merültek fel). Három ajánlat érkezett a tavaly szeptember 10-ei határidőig, ám ezeket formai okok miatt érvénytelennek nyilvánították, majd közvetlen tárgyalások után végül a MÉ találtatott a legjobbnak "kifogástalan műszaki tartalommal" és a "legkedvezőbb költségvetésű" megoldással. A pályázati szempontrendszert az Oviber Kft. dolgozta ki - a költségbecslést is ez a cég ellenőrizte -, amelyben 1997-2000 között felügyelőbizottsági tag volt a később nyertes MÉ elnök-vezérigazgatója, Tolnay Tibor.

Építőipari szakértők szerint olcsóbb lett volna egy új terminál építése, a légügyesek pedig azt vitatják, hogy a fapadosigények kiszolgálásához valóban szükség volt-e a csaknem 9 milliárdos megaberuházásra. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy a ferihegyi forgalombővülés gyors megoldást követelne. A BA a tavalyi 6,5 millió után az idén 7,5 millió utast vár, 2008-ra pedig 10 millió fővel kalkulál. Az első negyedéves tempó - amelynek csaknem harmadát a fapados társaságok hozták - az európai átlagnak több mint háromszorosa, s ha hinni lehet a Légitársaságok Nemzetközi Szövetsége (IATA) legfrissebb elemzésének, a trend a következő években is kitart. A szövetség átlagosan 9 százalékos európai utasforgalom-növekedést prognosztizál, és azt jósolja, hogy a magyarországi lesz - Kína és Lengyelország után - a harmadik leggyorsabban fejlődő légiközlekedési piac.

VITÉZ F. IBOLYA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gombóc formát kapott a megújult Mercedes GLA

Gombóc formát kapott a megújult Mercedes GLA

Három hetük sem maradt az eva szerint adózóknak, hogy gyorsan átjelentkezzenek

Három hetük sem maradt az eva szerint adózóknak, hogy gyorsan átjelentkezzenek

Nem csak tréleres horrorkaravánok vannak az utakon, van itt más is

Nem csak tréleres horrorkaravánok vannak az utakon, van itt más is

Gulyás: Kovács Zoltán szólásszabadságát senki sem korlátozza

Gulyás: Kovács Zoltán szólásszabadságát senki sem korlátozza

Ezermilliárd euró Orbánt is behúzta a klímavédelmi harcba

Ezermilliárd euró Orbánt is behúzta a klímavédelmi harcba

Az évtized utolsó teliholdját láthatja ma

Az évtized utolsó teliholdját láthatja ma