Rendeletében 18 milliárd forintnyi birtokfejlesztési hitelösszeget határozott meg az agrártárca, amelyhez 50...

Rendeletében 18 milliárd forintnyi birtokfejlesztési hitelösszeget határozott meg az agrártárca, amelyhez 50 százalékos állami kamattámogatást társít. Az ebben a konstrukcióban felvett - a saját díjszabását már bejelentő Földhitel- és Jelzálogbank Rt.-nél 7,8-7,85 százalékos kamatozású, évi 2,4 százalékos kezelési költséggel terhelt - hitelt nem csak az állami tulajdonú földek vételére használhatják a gazdálkodók, s a keret harmadát elkülönítették a családi gazdálkodók számára. Csakhogy a szakértők szerint ez önmagában nem mozdítja meg a piacot. Az állami kisparcellákét már csak azért sem, mert tíz hektár alatt még támogatott kölcsönért sem járja szívesen végig senki a hitelbírálati procedúrát. Ez a méret is csak akkor jöhet szóba, ha az adott parcella közvetlenül szomszédos a birtokát növelni kívánó gazda által művelttel, egyébként 20 hektár az ingerküszöb, mivel ennél kisebb táblához nem érdemes utaztatni a gépeket.

A hitel minimuma egy-, maximuma pedig ötvenmillió forint, futamideje 5 és 20 év közötti, a keret pedig - 350 ezer forintos hektáronkénti átlagárral és a vétel teljes mértékben kölcsönből való finanszírozásával számolva, amire van elvi lehetőség - 50 ezer hektárra elegendő. Ha a 20 hektáros ingerküszöböt is figyelembe vesszük, akkor ez 2500, némi saját erővel számolva ennél legfeljebb 1000-1500-zal több földvételt jelent, ami valóban nem bolydíthatja meg a földpiacot. "Amennyiben a 18 milliárd forintos hitelkeret elfogy, vélhetően újabb forrásokat biztosítunk a kamattámogatásra" - jelezte ugyanakkor a HVG-nek Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára, hogy ennél nagyobb volumenben gondolkodnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Szántóvevők

Földosztás ígéretével igyekszik szavazatokat gyűjteni a Gyurcsány-kormány - ugyanúgy, ahogy elődje tette négy évvel ezelőtt. A csábító lehetőségből az agrárkormányzat a jelek szerint nem hagyja ki az Orbán-kormány idején privatizált agrárcégek tulajdonosait sem.

Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Elég látványos autókkal tért vissza a Tesla a Nürburgringre

Elég látványos autókkal tért vissza a Tesla a Nürburgringre

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Détári Lajost ittas vezetésen érték

Détári Lajost ittas vezetésen érték

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Showman, sztártanár, a fizika varázslója – 40 éve halt meg Öveges professzor

Showman, sztártanár, a fizika varázslója – 40 éve halt meg Öveges professzor