Az előzetesen kalkuláltnál összesen több mint 2,5 milliárd forinttal nagyobb veszteséget "találtak" két húsipari érdekeltségüknél a Carnex-csoport tulajdonosai, ezért a miskolci és a gyöngyösi húsfeldolgozó cég csődöt jelentett. A háttérben már készül az állami beavatkozás terve.

Már az agrártárca apparátusa vizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehetne a sertéstartók részére kedvezményes hitelkonstrukciót kidolgozni, amivel tulajdonrészt szerezhetnének húsipari cégekben. Valahogy úgy, mint a Parmalat Rt. csődje után, amikor a tejtermelők vásárolhatták meg a felszámolás alatt álló céget (HVG, 2005. augusztus 20.), a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) állami garanciával nyújtott kedvezményes hitelét is felhasználva. A sertéstartók hasonló mozgalmának közvetlen kiváltója, hogy a múlt héten öncsődöt jelentett be az egyébként a baromfiiparban is jelentős befektetésekkel rendelkező, ebben az évben 130-140 milliárd forint árbevételt elérő Carnex-cégcsoporthoz tartozó miskolci Borsi Húsipari Rt. és a gyöngyösi Falcotrade Rt.

A két cég válsághelyzetét a "magyar húsipar általános nehézségeivel" magyarázta hétfőn kiadott közleményében Mónos Péter, a Borsi Húsipari Rt.-ben 41 százalékban tulajdonos Carnex Kft. ügyvezetője (a Falcotrade részvényeit a Borsi Húsipari Rt. birtokolja). Eszerint a honi húskrízis lényege, hogy a magyarországi sertésállomány folyamatosan csökken, a feldolgozók között verseny van az alapanyagért, ezért a "reális" ár fölött vásárolják az élő sertést, a kapacitásokat viszont ennek ellenére alacsony szinten használják ki. A szintén Carnex-érdekeltség Pápai Hús Rt. azért van jobb helyzetben, mint a csoport másik két tagja, mert a levágott disznók 50 százalékát saját ólakban hizlalják, illetve a nagyobb haszonnal értékesíthető készítmények gyártásában is erősebbek. "Körülbelül 10 százalékkal drágább a vásárolt alapanyag" - számszerűsítette a költségtöbbletet a HVG érdeklődésére Mónos. Ez az élő sertés kilójaként körülbelül 26-28 forintos különbséget jelent, aminek a fele - legalábbis a HVG által megkérdezett konkurens cégek szerint - viszont abból adódott, hogy a Carnex cégei ennyivel többet ígértek a termelőknek az élő sertésért.

Bár a múlt hét közepén a Carnex hivatalos álláspontja még az volt, hogy az öncsőd csupán az egyik a több lehetőség közül, és azt végül csak szombaton hozták nyilvánosságra, a Borsi Húsipari Rt. dolgozóit már múlt kedden tájékoztatták, hogy a cég igazgatósága aznap benyújtotta a csődeljárás megindítása iránti kérelmét az illetékes bírósághoz. Ez - ha a csőd bejelentésétől számított harminc napon belül sikerül megegyezni a hitelezői választmánnyal - további kilencven nap fizetési haladékot jelenthet, ami hatvan nappal meghosszabbítható. "A pénzintézetekkel gyakorlatilag megegyeztünk, a szállítói követelésállomány fele pedig a tulajdonosoké, beleértve a Carnex Kft.-t is" - állította Mónos. Utóbbi körbe tartoznak a Borsi Húsipari Rt.-ben 26 százaléknyi részvényt birtokló sertéstermelők, akik a hírek szerint erőteljesen lobbiznak az MFB-nél és az agrártárcánál is a kedvezményes hitellehetőségért. Ahogy azt a már most is folyó előkészítő munka jelzi, a választások előtt nem is feltétlenül esélytelenül.

A csődbejelentés időpontja körüli néhány napos bizonytalanság mindazonáltal eltörpül amellett, ami azt kiváltotta. Mónos állítása szerint ugyanis a menedzsment tájékoztatása alapján az elmúlt néhány hétig abban az illúzióban ringatták magukat, sikerült tartani a miskolci és a gyöngyösi cégnél tervezett 200 millió, illetve 130 millió forintos veszteségtervet. Ehhez képest egy november elején kezdett belső átvilágítás azt állapította meg, hogy a Borsi Húsipari Rt. 2 milliárd, a Falcotrade pedig 900 millió forint deficitet lesz kénytelen elszámolni az év végén. Most egy külső cég világítja át mindkettőt, amelynek eredménye még kérdéses, de az eddigi részinformációk alapján a gyöngyösi és miskolci cégben is vezérigazgatói posztot betöltő Purgel Attila munkavégzési kötelezettségét máris felfüggesztették. Az óvatosan fogalmazó Mónos szerint elképzelhető, hogy több év akkumulált vesztesége bukkant most elő. A Borsi Húsipari Rt. november 25-ei felügyelőbizottsági ülésén - a HVG birtokába került jegyzőkönyv szerint - Papp László, a Carnex kontrollerje már egyértelműbben állította, hogy a korábbi évek veszteségeit az auditált mérlegek "nem tükrözték annak ellenére sem, hogy a társaság korábbi működését az APEH 2004. december 31-éig teljes körűen vizsgálta, és súlyosabb szabálytalanságot nem állapított meg".

Miskolcon 15,8 milliárd, Gyöngyösön pedig 12 milliárd forint árbevételt terveznek az idén, "ilyen nagyságrendek mellett pedig rossz gazdálkodás mellett 100-200 millió forint veszteség egy hónap alatt is beköszön" - fogalmazott Mónos arra a kérdésre, vajon a tulajdonosoknak nem tűnhetett volna-e fel korábban, hogy ilyen mértékű a deficit.

A Falcotrade jogait és kötelezettségeit november 28-ától a Pápai Hús Rt. vette át az átruházást megelőző kötelezettségek átvállalása nélkül - azaz Gyöngyösön gyakorlatilag a pápai cég számára végeznek bérmunkát. Utóbbinál egyébként 500 millió forintos nyereséget terveznek erre az évre, amit húsipari berkekben annak ellenére hitetlenkedve fogadtak, hogy év közben néhány kevésbé gazdaságos tevékenységet a racionalizálás jegyében áthelyeztek Gyöngyösre. Ebből többen arra következtetnek, hogy a Carnex egyedüli célja most a pápai cég megmentése, amit alátámaszthat az is, hogy Mónos egyértelművé tette: kész a Borsi Húsipari Rt.-ben lévő tulajdonrészt értékesíteni.

KELEMEN ZOLTÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Népszava: Orbán ügyvédje lesz az új bokszelnök

Népszava: Orbán ügyvédje lesz az új bokszelnök

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

FIFA-világranglista: csúszik lefelé a magyar válogatott

FIFA-világranglista: csúszik lefelé a magyar válogatott

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Összeurópai razzia indult a gyanúsan olcsón működő "tévétársaság" ellen

Összeurópai razzia indult a gyanúsan olcsón működő "tévétársaság" ellen

Fenyegetésben a Fidesz több oktávot fed le, mint a néhai Zámbó Jimmy

Fenyegetésben a Fidesz több oktávot fed le, mint a néhai Zámbó Jimmy