Munkaszociológiai Műhely kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a közvetlen tőkebefektetésekre (FDI) alapozott gazdasági fejlődés tartalékai kezdenek kimerülni és a további modernizációhoz új fejlődési pályára kellene állítani a gazdaságot. A tőkevonzó képesség javítása és a versenyképességünk növelése érdekében az olyan tényezők, mint többek között a munkabérterhek csökkentése, az adórendszer átalakítása vagy esetleg a befektetők szempontjából vonzónak ható támogatási rendszerek mellett más innovatív módszerek bevonására is szükség van.

Távmunkában az utolsók között © sxc.hu

Az egyik ilyen eszköz lehetne a rugalmas munkaszervezetek kialakulásának ösztönzése és ennek nyomán a mobil- és távmunkahelyek elterjedése. Ez utóbbiak létrehozására az utóbbi évtizedben több ösztönző program is indult, nagy áttörés azonban nem következett be. A kormány által indított programok ugyanis elhibázottak, a támogatás rossz alapokon nyugszik és téves elképzeléseken alapul – hívta fel a figyelmet a közelmúltban megrendezett Outsourcing konferencián elhangzott előadásában Makó Csaba, a Magyar Tudományos Akadémi (MTA) a Szociológiai Kutatóintézetének kutatási igazgatója.

A fent említett tanulmány szerint a munkafolyamatszintű, munkaszervezeteket érintő változásokra több figyelmet kellene fordítani. A táv- és a mobilmunkahelyek elterjedését elősegítő tanuló illetve rugalmas munkaszervezetek ugyanis a gazdasági fejlődés szempontjából egyáltalán nem elhanyagolhatóak. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a szervezeti innovációk alacsony szintje hosszú távon veszélyeztetheti a magyar gazdaság és társadalom átalakulásának sikerességét, az ország versenyképességet és ezen keresztül a foglalkoztathatóság szintjének fenntartását illetve javítását.

Az elmúlt tíz évben Magyarországon tíz nagyobb, távmunkás munkahelyek létrehozását célzó program indult, amely az e fajta foglalkoztatás népszerűsítése mellett a foglalkoztatás javítását is szolgálta volna. Ezek hatékonyságáról azonban nem minden esetben lehetett információt találni. A kutatók a tízből hat esetben találtak megbízható adatokat, melyek szerint valamivel több mint 3,4 milliárd forint felhasználásával 4613 távmunkahely jött létre.

Ezek az eredmények a nemzetközi rangsorban azonban nagyon kevésnek bizonyulnak annak ellenére is, hogy a távmunka sehol a világon nem tudott megfelelni a vele szemben támasztott jórészt túlzó és illuzórikus elvárásoknak. A Makó Csaba által vezetett Szervezet- és Munkaszociológiai Műhely kutatása szerint a rendelkezésre álló távmunkát mérő nemzetközi és magyarországi adatok azt mutatják, hogy a távmunka esetében Magyarország a 25 európai uniós tagállam közül a 24. helyen áll, a távmunkánál valamivel tágabb értelmezésű mobil munkavégzés tekintetében pedig az utolsó (25-ik) helyen, messze lemaradva az egyébként szintén gyengén teljesítő, 24. helyen álló Észtország mögött.

A tanulmány szerint a nemzetközi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a versenyképesség javításában kiemelten fontos szerepe van az úgynevezett tanuló-innovatív szervezeteknek, amelyekre elsősorban a rugalmas munkaidő és a távmunka a jellemző. (Több nemzetközi tanulmány is rámutatott arra, hogy például az Európai Unió gazdaságainak lemaradása az USA vagy Japán mögött a közhiedelemmel szemben egyáltalán nem a magasabb szintű technológiai, hanem az úgynevezett nem-technológiai (szervezeti, piaci stb.) innovációk hiányára vezethető vissza.)

A távmunka eddigi lassú elterjedéséhez Magyarországon több tényező együttes hatása járult hozzá. Egyrészt az informatikai ismeretek lassú terjedése, a munkavállalók és munkáltatók konzervatív szemlélete, a tájékozatlanság és a munkajogi szabályok ismeretének hiánya. Ráadásul az állam sem találta meg a helyét a távmunka támogatásában, illetve a távmunka-foglalkoztatás ösztönzésében - állítja a tanulmány.

A támogatás rendszerét rossz alapokra helyezték a mindenkori kormányok. Egyrészt, mert a távmunkát támogató programok egyáltalán nem azokat a célcsoportokat célozzák, amelyek jellemzően ilyen alkalmazásban dolgoznának, másrészt az MTA kutatói szerint a távmunkát nem önmagában kellene kezelni – ahogy általában a támogatást célzó programok teszik –, hanem a vállalaton belüli munkaerő- és tudásfelhasználás különböző jellemzőivel együtt.

A távmunka-programok rossz célcsoportot céloznak meg. © Müller Judit

A hazai és nemzetközi adatokból a kutatók azt szűrték le, hogy a távmunkában foglalkoztatottak nem elsősorban a hátrányos helyzetűek közül kerülnek ki, hanem többnyire a minden szempontból előnyös helyzetben lévők közül: jellemzően budapesti, magasan kvalifikált munkaerőről van szó, amely az úgynevezett tudásmunkásoknak (knowledge workers) is az elitje. Ehhez képest a távmunkát támogató programok az ösztönzést jellemzően megpróbálják összekapcsolni valamilyen hátrányos foglalkoztatás- vagy szociálpolitikai helyzettel. Vagyis a megcélzott célcsoportok általában a megváltozott munkaképességűek vagy gyermeküket otthon nevelők, roma származásúak, 45 éven felüliek, hátrányos munkaerőpiaci térségben élők, munkanélküliek, pályakezdők stb.

A kutatók azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a távmunka elsősorban nem a szociálpolitika eszközrendszerének a része és megvannak azok a sajátosságai, amelyek eleve megkérdőjelezik ezeknek a szempontoknak az érvényesíthetőségét. A távmunka végzéséhez viszonylag nagy önfegyelemre és nem utolsósorban fejlett munkakultúrára, munkamorálra van szükség, ezért a tanulmány szerint joggal feltételezhető, hogy a munkából hosszabb-rövidebb időre kiesett regisztrált munkanélküliek vagy munkatapasztalatot nem szerzett pályakezdők nem éppen a legideálisabbak az ilyen jellegű munkavégzésre. Továbbá a távmunka végzéséhez az otthon dolgozók esetében különösen fontos a nyugodt munkakörnyezet kialakítása is, ami miatt viszont az sem valószínű, hogy a 10 évesnél fiatalabb gyermeküket otthon nevelők jó célcsoportnak tekinthetőek.

A távmunka itthon bizalmi jellegű állás © Fazekas István

A magyar támogatási rendszer ezidáig valóban nem azt a réteget célozta, amely jellemzően részt vesz a távmunkában és az elmúlt években jelentősen nem is lendítette fel az ilyen jellegű munkavégzést – mondta el a hvg.hu kérdésére Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke –, de az mindenképpen értékelendő a minisztérium részéről, hogy megpróbálja támogatni. Mindezek mellett viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a tárca keze bizonyos szempontból meg van kötve – jegyezte meg Forgács Tamás. A helyzet pikantériáját leginkább az adja, hogy míg a minisztérium az új munkahelyek létrehozását és a bizonyos szempontból hátrányos helyzetűek munkaerőpiacra történő bevonását tudja támogatni, addig itthon a távmunka egy bizalmi jellegű állás, amelyet azon munkavállalók számára tesznek lehetővé, akik már bizonyították alkalmasságukat. Vagyis kevés az esélye annak, hogy egy újonnan felvett munkaerőt azonnal távmunkában alkalmazzanak a cégek.


Déri Tamás, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezető tanácsosa ezzel szemben nem osztja azt a véleményt, miszerint a távmunka-programok nem a megfelelő célcsoportokat céloznák meg, bár elmondása szerint is a távolról dolgozók nagy része általában titkárnői, fordítói, gépelői, szervezői, adatbáziskezelői munkát lát el – vagyis olyan munkákat, amelyek azért valamilyen munkatapasztalatot már feltételeznek. Déri Tamás szerint ezek a programok a foglalkoztathatóságot javítják. A jelenleg inaktív munkaerő egy része azért munkanélküli, mert hátrányos helyzetben él és ezen társadalmi csoportok munkához jutásának esélye jelentősen növekedhet az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásával. Ugyanakkor a távmunkában dolgozók további tapasztalatokat is szerezhetnek (pl. bővíthetik a számítógépes ismereteiket), amellyel egyben javíthatják a későbbi elhelyezkedési esélyeiket is.

Igaz a kormány – korábbi sajtóhírek szerint – az elkövetkezendő hat évben uniós támogatással további 5,5 milliárd forintot szeretne fordítani a távmunka népszerűsítésére, ezt a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az eddigi programokhoz hasonló koncepció alapján tenné.

A távmunka elterjedésének akadályát Déri Tamás a szemléletbeli problémákban látja leginkább, ezért szerinte ahhoz, hogy ezek a foglalkoztatási formák beépüljenek a köztudatba, a már elindított programokhoz hasonló, pozitív példákat felmutató pilot projektekre van szükség. A szemléletváltás elősegítése érdekében a támogatásokkal is a mobil foglalkoztatás melletti elkötelezettségre próbálják a munkáltatókat rávenni. Ez azonban új munkaerő felvétele esetében nem könnyű, a távoli helyről történő foglalkoztatás bizalmi jellege miatt. Mindezek ellenére a pályázatokból leszűrt tapasztalatok azt mutatják – mondta Déri Tamás –, hogy az így létrehozott távmunkahelyek fele kerül ki a már meglévő munkahelyből és a fele új munkaerő felvételéből. Továbbá kiemelte, hogy egy, a tárca által készített, három évet felölelő, a pályázói kört vizsgáló felmérése szerint a résztvevő szervezetek egyharmadánál nőtt a foglalkoztatottság.

Az MTA kutatói viszont úgy vélik, hogy a hatékonyabb ösztönzés érdekében az eddigieknél reálisabban kellene felmérni a távmunka lehetőségeit. Ahhoz, hogy pontosabban lehessen látni a vállalatok és intézmények szintjén jelentkező versenyképességet érintő lemaradásunk szerkezetét, illetve az ezen a téren jelentkező erősségeinket, a foglalkoztatáspolitikai döntéshozóknak egyrészt el kellene készíttetnie az ország munkaszervezeti paradigma-térképét. Másrészt, a kutatók úgy vélik, a további kormányzati programoknak a távmunka mellett a munkaszervezet és munkakultúra fejlesztésének tágabb kérdéskörére is koncentrálniuk kellene. Ugyanis, ha ezen a területen sikerül átütő eredményeket elérni, az előbb-utóbb növeli a távmunka iránti keresletet is, ráadásul további versenyképesség-javító folyamatokat indíthat el az eddig meglehetősen elhanyagolt kis és közepes vállalkozások szintjén is.

Szabó Zsuzsanna