szerző:
hvg.hu

Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány „Hogyan tovább, Magyarország?" című rendezvényén mondott beszédet, több gazdasági intézkedést is bejelentve.

A tervek szerint új válságadókat vet ki a kormány. A három évre szóló intézkedések nyomán a telekommunikációs cégektől évi 61 milliárd forint, az energiaszektor vállalataitól évi 70 milliárd, a kereskedelmi társaságoktól pedig évi 30 milliárd adóbefizetést várnak, összesen évi 161 milliárdot.

Felül kívánják vizsgálni a nyugdíjrendszer kiadási oldalát. Orbán szerint  jelenleg havi 30 milliárd forintot utal át az állam „a félállami, Magyarországon magánnak nevező nyugdíjrendszerbe”; ezt az átutalást a miniszterelnök értékelése szerint a válság idején az ország nem engedheti meg, ezért november elsejétől a jövő év végéig felfüggesztik. Még az idén törvényt nyújtanak be az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés szabályairól – közölte a miniszterelnök.

Végül újratervezik a fejlesztési kiadásokat. A bejelentés szerint felfüggesztik a még meg nem kezdett PPP-beruházások szerződéseit, új PPP-s szerződéseket nem kötnek, és a futó szerződéseket is újratárgyalják.

©

Orbán Viktor szerint szakítani kell az eladósodás és a megszorítás politikájával; tartani kell az idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalékos hiánycélt, be kell indítani a jövő évi 3 százalékos növekedést. A jövőben a gazdaságpolitika azon alapszik, hogy a sikerhez közös részvétel, ahhoz pedig arányos teherviselés kell. Azoknak kell többet adniuk, akiknek van - szögezte le.

Orbán Viktor szerint a következő év legfontosabb feladata az új, arányos családi adódszendszer bevezetése, a foglalkoztatási és a demográfiai fordulat megkezdése. A kormányfő a szerdai budapesti rendezvényen bejelentette, jövő hétfőn a parlamentben ismerteti a második akciótervet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Gazdaság

Tucatnyi akciópont a parlament előtt

A 29 pontos akcióterv tucatnyi lépéséhez terjesztett be törvénycsomagot a kormány péntek este. A 144 paragrafust tartalmazó javaslatcsomag rendelkezik többek között a bankadóról, a háztartási alkalmazottakról, a pálinkafőzésről, a jegybankelnök fizetéséről és a közszféra végkielégítéseinek különadójáról. A módosításokról két hét múlva, a nyári szünet előtti utolsó parlamenti ülésnapon voksolnak a honatyák.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Megkezdődött a gazdasági akciópontok vitája a parlamentben

Megkezdődött a kormány 29 pontos akciótervével összefüggő pénzügyi és gazdasági törvénycsomag vitája a parlamentben. Szintén napirenden van a kapcsolódó közbeszerzési törvénymódosítás is. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéjában hangsúlyozta, hogy az akcióprogram alkalmas a konzervatív gazdaságpolitikai fordulatra, amelyre most szükség van.

MTI Itthon

A Fidesz-kormány gazdasági akciótervének ütemezése

Június 30-i ülésén dönt a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által két hete bejelentett, 29 pontos gazdasági akcióterv idei évet érintő elemeiről - tudta meg az MTI több forrásból. Az akcióterv egyes pontjairól már döntött a kabinet vagy az Országgyűlés, és van olyan, amely a napokban került majd a Ház elé.

Seres László Vélemény

Az egykulcsos adó az igazi forradalom

Nos, ez a forradalom, nem az, ami a szavazófülkékben történt. A beígért egykulcsos szja-rendszer ugyan nem része valamiféle koherens szabadpiaci csomagnak, úgyhogy az Orbán-féle 29 pontban laza posztmodern egymás mellettiségben sorjáznak a „neoliberális” és a nettó szocialista javaslatok, és mégis. Ha a Fidesz valóban elszánta magát a 16%-os adó magyarországi bevezetésére, akkor az azzal járó változás (kombinálva a társasági adó 10%-ra való csökkentésével) joggal tarthat igényt a „forradalmi” jelzőre.

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

250 milliárd forinttal verték át az ukránokat

250 milliárd forinttal verték át az ukránokat

Kegyetlen búcsúra készülhetnek a Barátok közt rajongói

Kegyetlen búcsúra készülhetnek a Barátok közt rajongói

Elháríthatja a fenyegető globális recessziót az amerikai jegybank?

Elháríthatja a fenyegető globális recessziót az amerikai jegybank?

Megvan Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosi poszton

Megvan Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosi poszton

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben