szerző:
hvg.hu

Ügyesen cselez a Nemzeti Földalapkezelő, hogy a bírósági döntés ellenére ne kelljen átadnia a pályáztatás nélkül kiadott földek szerződéseit – írja a Blikk.

Bár a Blikk múlt héten pert nyert a Nemzeti Földalapkezelő ellen, a szervezet szerintük időhúzásra játszik, és nem adja át a pályázat nélkül kiadott földekről szóló szerződéseket.

A Fővárosi Törvényszék döntése után Fazekas Sándor agrárminiszter is utasította az NFA-t, hogy adja ki a lap által kért adatokat, Sebestyén Róbert, az alapkezelő vezetője azonban egy interjúban azt mondta, megvárják a jogerős döntést a szerződések kiadásával.

A Blikk szerint ezzel veszélybe kerülhetnek a gyanús adatok. A bíróság előtt ugyanis az NFA azt hangoztatta, hogy csak a szerződések lejártáig, október 15-ig minősülnek adatkezelőnek, a határidő lejárta után pedig törlik a kérdéses nyilvántartást, vagyis szerintük okafogyottá válik a per.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Chrome-ot használ? Frissítsen rá, nagyobb biztonságban lesznek a jelszavai

Chrome-ot használ? Frissítsen rá, nagyobb biztonságban lesznek a jelszavai

Csütörtökön fizet először kamatot a szuperállampapír

Csütörtökön fizet először kamatot a szuperállampapír

Akkora ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, hogy azóta se tértek magukhoz

Akkora ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, hogy azóta se tértek magukhoz

Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít és háborúzik

Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít és háborúzik

Jön a karácsony, az adathalászok is felpörögtek az ünnepekre

Jön a karácsony, az adathalászok is felpörögtek az ünnepekre

Peren kívül fizet Weinstein a nőknek, akik szexuális zaklatással vádolták

Peren kívül fizet Weinstein a nőknek, akik szexuális zaklatással vádolták