Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kötelező gazdasági kamarai tagságról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután csütörtökön jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.

A március 15-ei civil demonstráción bejelentett 19 "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezés egyike volt az a kérdés, amely úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni?"

A Nemzeti Választási Bizottság március 25-én hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet, mert úgy ítélte meg, hogy a kérdés megfelel az alaptörvényben és a népszavazási törvényben foglalt előírásoknak, így lehet az ügyben országos ügydöntő népszavazást tartani.

A hitelesítő határozat ellen érkezett felülvizsgálati kérelmet a Kúria a honlapján olvasható közlés szerint csütörtökön bírálta el, és érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A bírósági felülvizsgálati eljárásban kötelező ugyanis az ügyvédi képviselet, és ennek a beadványozó nem tett eleget. A Kúria döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria csütörtöki döntése azt jelenti, hogy jogerőre emelkedett az NVB határozata, azaz megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kérdésben.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Ez egyre kínosabb: újabb gondok az iPhone-os FaceTime-mal a súlyos hibát javító frissítés után

Ez egyre kínosabb: újabb gondok az iPhone-os FaceTime-mal a súlyos hibát javító frissítés után

Kövér a hvg.hu-nak: Nem most kezdődött, hogy az ellenzéknek elmentek otthonról

Kövér a hvg.hu-nak: Nem most kezdődött, hogy az ellenzéknek elmentek otthonról

Saját testéből származó pillanatragasztóval tapad a földhöz egy adriai laposféreg

Saját testéből származó pillanatragasztóval tapad a földhöz egy adriai laposféreg

Nem indult nyomozás a dunaharaszti gazda ellen, aki állítólag disznóval fajtalankodott

Nem indult nyomozás a dunaharaszti gazda ellen, aki állítólag disznóval fajtalankodott

"Csak mondjak valami ütőset Czeglédy ellen" – megszólal egy vádalkuval megkörnyékezett vádlott

"Csak mondjak valami ütőset Czeglédy ellen" – megszólal egy vádalkuval megkörnyékezett vádlott

Így kell nevet adni a cégnek, hogy a cégbíróság ne dobja vissza az ötletet

Így kell nevet adni a cégnek, hogy a cégbíróság ne dobja vissza az ötletet