szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha a magyar kormányzat úgy véli, lehetséges megvitatni és áttekinteni a két ország gazdasági-külkereskedelmi kapcsolataiban a nemzeti valutákban, azaz rubelben és forintban való kölcsönös elszámolást, akkor Oroszország kész a konzultációra – mondta a Figyelőnek Nyikolaj Livencev orosz kereskedelmi tanácsos.

Az orosz álláspont szerint a rubelben, illetve forintban való elszámolási mód nemcsak csökkenti a konjunkturális kockázatokat, hanem más előnyöket is kínál, például a turizmusban, a bankszférában, az energetikában – írta a Figyelő.

Nyikolaj Livencev kereskedelmi tanácsos a lapnak azt mondta, a rubelben és forintban való elszámolás továbbá bővítheti a külkereskedelemben használatos különféle pénzügyi eszközök listáját. Kikapcsolva a nemzeti valuták dollárra vagy euróra való átváltásának állomását a nemzeti valuták közvetlen árfolyamjegyzésével elkerülhetővé válnak a dollár- és eurókonverziós veszteségek.

A nemzeti valutákra való áttérés bevezetéséről a döntés az adott ország vezetésének joga – hangsúlyozta Nyikolaj Livencev. Az Orosz Föderáció érdekelt egy ilyen típusú rendszer bevezetésében. Moszkvában ehhez megvan a legfelső szintű támogatás, Vlagyimir Putyin elnök egy nyilatkozatában elmondta, hogy az Orosz Föderáció erősíti a nemzeti valuták szerepét a kölcsönös elszámolásokban, mert azok csökkentik a függést a külső konjunkturális ingadozásoktól.

A tanácsos arról is beszélt, hogy előzetes konzultációk folynak az orosz-magyar légitársaság megalakításáról, amely érdekli az orosz felet, „de korai lenne bármiféle eredményről beszélni".

Tekintettel Magyarország és az orosz régiók bővülő gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolataira, a tanácsos célszerűnek tartaná a közvetlen légi összeköttetés kiépítését charter, vagy menetrend szerinti járatokkal Moszkván kívül például Szentpétervárral, Kazannyal, Rosztov-na Donuval.

A szóban forgó orosz-magyar légitársaság orosz gyártmányú regionális SSJ-100-as gépekkel repülhetne. Felidézte, hogy az S7 orosz légitársaság másokkal együtt charterjáratokat üzemeltet a Balaton-térségbe a sármelléki repülőtérre.