szerző:
hvg.hu

156 milliárd forint már tiszta, vége a stabilitási számlák korának. Az új szabályok szerint egy magánszemély a tavaly június 30-ig szerzett jövedelmét 10 százalék személyi jövedelemadó és a megszerzés évétől számított önellenőrzési pótlék befizetésével fehérítheti ki, ha a pénz időben megérkezik egy, a NAV által megjelölt bankhoz.

Több mint kétezren közel 156 milliárd forintot mostak tisztára a stabilitás megtakarítási számlával (smsz), amely szerdától megszűnik – írta a Világgazdaság szerdán.

A szürke- és feketepénzek kifehérítésére kidolgozott konstrukciót 2014-ben vezették be, és a Blochamps Capital, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2016 végéig összesen 2141-en éltek a lehetőséggel. A számlát minimum 5 millió forinttal lehetett megnyitni, és kizárólag állampapírt lehet tartani rajta, az elhelyezett pénz öt év után adómentessé válik. A cikk szerint kilenc banknál lehetett smsz-szerződést kötni, és az ügyfelek 155,6 milliárd forintot mostak így tisztára.

A lap megjegyzi, hogy az smsz eltűnésével nem szűnik meg a feketén szerzett vagyonok legalizálásának lehetősége:

az új szabályok szerint egy magánszemély a 2016. június 30-ig szerzett jövedelmét 10 százalék személyi jövedelemadó és a megszerzés évétől számított önellenőrzési pótlék befizetésével fehérítheti ki, ha a pénz az idén június 30-ig megérkezik egy, a NAV által megjelölt bankhoz.

A bank az adót és az önellenőrzési pótlékot is befizeti, a számlát nyitó ügyfélről viszont nem ad ki adatot az adóhatóságnak, az ügyfél pedig kap egy igazolást a banktól arról, hogy a jövedelme legális, és minden adót megfizetett utána.

Szakértők szerint külföldön 1000-2000 milliárd forint közötti piszkos pénzt tarthatnak a magyarok, az országon belül pedig a szürkegazdaság méretét 6,5-7 ezermilliárdosra teszik – írta a Világgazdaság.

Az oligarchák tömését szolgálja a magyar adórendszer

Akárcsak az adórendszer, az Országgyűlésen decemberben egy nap alatt átvert adóamnesztia is a kormányhoz közeli oligarchákat segíti - véli Deák Dániel. A Corvinus nemzetközi és összehasonlító adójoggal foglalkozó tanára szerint a jogszabály nem csak a jogrenddel ellentétes, de valójában nem is hatékony.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lebontani nem fogja a NER-t Karácsony Gergely, de felidegesíteni még tudja

Lebontani nem fogja a NER-t Karácsony Gergely, de felidegesíteni még tudja

A románok után az osztrákok is bevezetik a videóbírót

A románok után az osztrákok is bevezetik a videóbírót

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Az Origo volt tulajdonosának cége 1,95 milliárdért intézi majd a jegybank kommunikációját

Az Origo volt tulajdonosának cége 1,95 milliárdért intézi majd a jegybank kommunikációját

Nagy baj van Svájcban, úgy olvadnak a gleccserek, mint még soha

Nagy baj van Svájcban, úgy olvadnak a gleccserek, mint még soha

A Washington Post erősen rácsodálkozva ír arról, hogy Borkait a botránya után is újraválasztották

A Washington Post erősen rácsodálkozva ír arról, hogy Borkait a botránya után is újraválasztották