szerző:
hvg.hu

A gyanú szerint nyomozati információval kereskedhettek többen.

Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt – közölte a főügyészség az MTI-vel június 28-án. Az Index tudni vélte, hogy egy NAV-os bűnügyi igazgató is érintett, mire egy napra a NAV rögtön cáfolatot is adott ki: "a Nemzeti Adó- és Vámhivatal határozottan cáfolja azt a sajtóinformációt, amely szerint a NAV egyik bűnügyi igazgatója is érintett a Központi Nyomozó Főügyészség június 28-án nyilvánosságra hozott eljárásában. Az ügy felderítésében a NAV folyamatosan együttműködött a nyomozó szervekkel."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
7+ Üléses Hétvége: tesztvezetés is lesz a holnap kezdődő nagycsaládos rendezvényen

7+ Üléses Hétvége: tesztvezetés is lesz a holnap kezdődő nagycsaládos rendezvényen

Megnyílt a Teslákkal teli első magyar autószalon, mutatjuk, milyen kívül-belül

Megnyílt a Teslákkal teli első magyar autószalon, mutatjuk, milyen kívül-belül

A HVG-plakátok megkeresték régi helyüket – galéria

A HVG-plakátok megkeresték régi helyüket – galéria

Nem engedték fel a repülőre a roma házaspárt, pedig rendben voltak a papírjaik

Nem engedték fel a repülőre a roma házaspárt, pedig rendben voltak a papírjaik

Két pártot nem enged indulni az NVB az EP-választáson

Két pártot nem enged indulni az NVB az EP-választáson

Minden, ami zöld

Minden, ami zöld