Taxival menne haza az évzáró céges buli után? Kiszellőzik a feje, mire megérkezik

Hiába van háromszázzal több taxi a fővárosban, decemberben még a korábbinál is többet kell várni az autóra.

  • hvg.hu hvg.hu
Taxival menne haza az évzáró céges buli után? Kiszellőzik a feje, mire megérkezik

A taxiszolgáltatásban az idei december sem hoz változást a korábbi évek utolsó hónapjához képest, vagyis taxi rendelésekor most is a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni – mondta a Világgazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A telefonos rendelésnél még a diszpécserszolgálat elérése is több percig eltarthat, ezért érdemesebb az időkímélő mobilapplikációt használni,ilyenkor legalább a kocsi megrendeléséért nem kell várakozni, de a taxira igen.

Szilveszterkor és karácsonykor az összes taxi kevés lenne Budapesten – mondt a lapnak Tamás Miklós, a City Taxi elnöke. Az autók száma  véges, és a sofőrök elfoglaltsága, munkarendje miatt nem is lehet mind az ötezer autót egy időben bevetni. Érdemes tehát időben autót rendelni. Decemberben ráadásul egymást követik a különböző céges rendezvények, és ebben a hónapban körülbelül 10-15 százalékkal megnő a fuvarszervezők forgalm.

Az év utolsó hónapjában az esti órákban annak ellenére is hosszabb várakozásra kell számítani, hogy a tavaly decemberihez képest háromszázzal több, 5600 taxi van az utakon.

Bár a taxisok számának bővülését a növekvő turizmus keltette nagyobb kereslet is indokolhatja, a növekedés azért meglepő, mert előzetesen sokan vélték úgy, hogy többen nem tudnak majd megfelelni a megváltozott jogszabálynak, amely szerint jövőre a fővárosban már nem lehet tízévesnél idősebb autóval taxizni, és szintén elvárás az Euro 5-ös motor használata. A taxisok az elmúlt egy-két évben lecserélték a 3500 nem megfelelő autót, és már csak néhány száz maradhatott hátra, de azok cseréje is folyamatos.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek