szerző:
hvg.hu

Két napja maradt a kormánynak, hogy utalja a fogorvosok pénzét, hiszen még idei kifizetéssel ígértek az állami alapellátásban dolgozóknak hárommillió forintot.

„Ha átcsúszik a jövő évre az utalás, akkor azt is mondhatják 2018-ban, hogy már kaptak a fogorvosok, mit akarnak” – vélekedik Nagy Ákos, az a keszthelyi fogorvos, aki az állami körzetekben dolgozó fogorvosok ellehetetlenült helyzetére hívta fel a figyelmet, lassító sztrájkot is szervezett szeptemberben.

November 30-án jelentette be a kormány, hogy kötelező ellátási körzetek fogorvosai 3 millió forintot kapnak, hogy az egyébként növekvő finanszírozású alapellátásban dolgozó háziorvosok mögé felzárkózhassanak, és mondták azt is, hogy ezt a juttatást beépítik a finanszírozásba, és jövőre is megkapják a fogorvosok. Az első ilyen pénzt még az idei évre ígérte a kormány, ám két nappal az év vége előtt még egyetlen fogorvosnak sem utalták a számlájára a pénzt. Nagy Ákos szerint ha az utalás átcsúszik a jövő évre, az félreértésre adhat okot úgy, hogy a kommunikációban úgy jelenhet meg, mintha a jövő évit is megkapták volna, vagy akár úgy, hogy kétszer kapták meg az összeget.

A területi ellátási kötelezettségű körzetek fogorvosai évek óta semmiféle kiegészítést nem kaptak, gyakorlatilag évtizedes lemaradásban vannak.

5500 fogorvos közül 2500 lát el állami feladatokat, ők azok, akik a betegek ingyenes ellátását csak úgy tudják biztosítani, ha a magánpraxisukból, tehát saját vállalkozásukból finanszírozzák az állam helyett az ellátást. A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának számításai szerint ezeknek a körzeteknek a jelenleginél legalább kétszer több pénzt kellene adnia az államnak, a most beígért 3 millió forint is csupán a harmada a szükséges összegnek.

Ezzel együtt ezt a pénzt is várják a fogorvosok, persze csak azok, akik nem a szakellátásban dolgoznak, ugyanis ők a mostani pénzosztásból is kimaradtak.

„A fogorvosoknál az alapellátásba tartozik a szakellátás, így ha a szakellátás kap pénzt, akkor azért maradnak ki, mert az alapellátáshoz tartoznak, ha meg az alapellátás, mint most, akkor azért” – vázolja az abszurd helyzetet Nagy Ákos keszthelyi fogorvos.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Szlavkovits Rita Gazdaság

Fél fogunkra sem elég a fogorvosoknak adott pluszpénz

Nagyon jól jön az állami ellátásban dolgozó fogorvosoknak a praxisonkénti évi hárommillió forint pluszpénz, de még így is saját zsebből kell majd fizetniük a kezelések, a rendelők fenntartási költségeinek legalább a harmadát.

Izgalmas 0-0-k a BL-ben – videók

Izgalmas 0-0-k a BL-ben – videók

Mattolta a Juventust az Atlético, a City nagyot fordított

Mattolta a Juventust az Atlético, a City nagyot fordított

Nagyon hasonlít egy angol számra Nagy Feróék slágere

Nagyon hasonlít egy angol számra Nagy Feróék slágere

Kamuelvonón járhatott Curtis, és a szcientológusok közé került

Kamuelvonón járhatott Curtis, és a szcientológusok közé került

Brexit: Theresa May pártjából is menekülnek az EU-pártiak

Brexit: Theresa May pártjából is menekülnek az EU-pártiak

A Huawei azonnal megköszönte a Samsungnak a Galaxy S10-et, de még hogy...

A Huawei azonnal megköszönte a Samsungnak a Galaxy S10-et, de még hogy...