Borókai Gábor lányának cégével kötött több százmilliós szerződést a jegybank

Borókai Gábor lányának cégével kötött több százmilliós szerződést a jegybank

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A társaság korábban is kapott már megbízásokat a jegybanktól. A mostani három évre szól, és rendezvényszervezés a feladat.

A jegybank 350 millió forintért megbízott rendezvényszervezéssel egy céget, méghozzá az Akció BTL Kft.-t, amely több megrendelést kapott már az MNB-től. Tavaly tavasszal például egy nettó bő 200 milliós keretösszegű megbízást landolt náluk – írja a 24.hu.

A lap szerint a nyertes cég Borókai Flóráé, Borókai Gábor lányáé. Borókai Gábor az első Orbán-kormány szóvivője volt, jelenleg a Heti Válasz főszerkesztője.

A mostani megbízás szerint hároméves időtartamra kötik a keretszerződést, és három olyan rendezvényt kell tartani, ami belsős dolgozóknak szól majd, esetenként 1000 ember vehet részt azokon. Ezen túl pedig konferencia- és rendezvényszervezésre is vállalkozik ez a cég: 3 nagyszabású rendezvényt vállalt 3 év alatt. Aztán körülbelül 25 másfajta rendezvényt is tartana a jegybank, esetenként maximum 500 meghívottal.

A Magyar Nemzet már tavaly ősszel észrevette egyébként, hogy a pályázati feltételek alapján ennek a cégnek lejthetett a pálya – jegyzik meg a hírben.

A rendezvényszervezői megbízás különösen érdekes annak fényében, hogy a 24.hu tavaly őszi cikke szerint három hónap alatt négyszer is utaztak a jegybankból Jamaicába. Akkor azzal védekezett a Magyar Nemzeti Bank, hogy egy nemzetközi konferenciát vettek szemügyre a jegybankosok, mert idén azt Magyarország rendezheti, és hasznos a szervezés részleteivel is tisztában lenni, testközelből. Az egzotikus helyre történő utazások és kinn tartózkodás több millió forintba kerültek, de voltak még ezeken kívül is szép számmal igen drága külföldi utazások.