szerző:
hvg.hu

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy hétvégi interjúban. Mire lesz ez elég, ha összevetjük a hazai fizetéseket a németországiakkal?

A szaktárca vezetője azt mondta, ez az intézkedés mintegy 80 ezer embert érint, az előrehozás mellett pedig azért döntöttek, mert ezt a szakszervezetek kérték.  Ez 20 milliárd forint kiadást jelent, amelyet a 2018-as költségvetésben elfogadott 200 milliárd forint fölötti tartalékból finanszíroznak.
  
Egy szakápoló átlagos bruttó bére ma Magyarországon 194 857 forint – írja álláskeresési portálokra hivatkozva a Pénzcentrum. De mi a helyezt Németországban? Az egyik hirdetés OKJ 54, OKJ 55 képzettséggel, német nyelvtudással vagy anélkül keres embert, ráadásul a nyelvtanulásban is segítenek. Aki nem beszél németül, az havonta 1250 eurós, vagyis 387 ezer forintos fizetést kap maximum 120 óra/hónap nyelvoktatáson kívüli munkáért.

Sikeres B2-es nyelvvizsga esetén a német bértáblázat szerinti legalább 2400 (vagyis 744 ezer forintos), de akár 3500 euró (vagyis 1 millió forintnak megfelelő) alapfizetést ígérnek havonta kiegészítő pótlékokkal.

Egy másik hirdetésben bruttó 3500 eurós fizetésért keresnek embert, plusz ehhez jön még a naponta nettó 10/15 eurós úgynevezett kiküldetési hozzájárulás. Ehhez viszont elengedhetetlen a befejezett egészségügyi szakápolói vagy ápolói végzettség és a német honosítás.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék: a kormány bele akar szólni, ki mennyiért adja el a földjét

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék: a kormány bele akar szólni, ki mennyiért adja el a földjét

Ha iPhone-ja van, töltse le gyorsan a WhatsApp legújabb frissítését

Ha iPhone-ja van, töltse le gyorsan a WhatsApp legújabb frissítését

A hegyfalui plébános is beszállt az EP-kampányba: riogató plakátot rakott ki

A hegyfalui plébános is beszállt az EP-kampányba: riogató plakátot rakott ki

Megbüntették az olaszok a Wizz Airt és a Ryanairt a kézipoggyász-szabályok miatt

Megbüntették az olaszok a Wizz Airt és a Ryanairt a kézipoggyász-szabályok miatt

Venezuela lezárja a Brazíliával közös határát

Venezuela lezárja a Brazíliával közös határát

Utolérte a Huawei tavalyi telefonjait a Samsung a Galaxy S10+ kamerájával

Utolérte a Huawei tavalyi telefonjait a Samsung a Galaxy S10+ kamerájával