szerző:
hvg.hu

A Győri Törvényszéken épp most zajlik az első tárgyalás, a felperes egy budapesti magánszemély.

Tavaly márciusban a kormány totális hadjáratot indított a Heineken ellen, azonban végül nem tiltották be a logójukat. A tét többrétű volt: a felszínen egyrészt a nem is olyan kicsi, nem is annyira magyar Csíki Sört kívánták megvédeni, lényegében azonban a határon túli szavazatokat akarták megszerezni.

A hvg.hu-nak egy befolyásos kormányzati szereplő akkor azt magyarázta, a Heineken felrúgta a stratégiai partnerséget, és „nem viheti el szárazon, hogy megsértette az erdélyi magyarokat, végső soron a magyar nemzetet”. A Heineken végül megadta magát, és megegyeztek a márkanév használatáról a Csíki Sörrel. Az összepancsolt Lex Heinekent a kormány elsunnyogta, az őszi ciklusban már nem foglalkoztak a vörös csillag tilalmát kimondó bosszútörvénnyel.

Most egy M.E. nevű budapesti állampolgár mint felperes kérte a bíróságtól annak megállapítását, hogy a Heineken megsértette a felperes magyarsághoz kapcsolódó személyiségi jogait azzal, hogy termékein vörös csillagú márkajelet használ. Az első tárgyalás most zajlik a Győri Törvényszéken. Az ügyben a Heinekent is megkerestük, egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Gyükeri Mercédesz - Joó Hajnalka Gazdaság

Begőzölt a kormány: a Heineken nem viheti el szárazon

Totális hadjáratra készül a kormány a holland Heineken ellen, az önkényuralmi jelképtilalommal próbálkozó törvényjavaslat csak az előszele volt a további támadásoknak – értesült a hvg.hu. Az igazi harc nem csak a sörért, hanem a határon túli szavazatokért is megy.

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

Ez már több mint véletlen: riasztott az Apple órája, mentőt hívtak, ez mentette meg az életét

Ez már több mint véletlen: riasztott az Apple órája, mentőt hívtak, ez mentette meg az életét

Izrael gyorsan megsértette Lengyelországot a V4-ek jeruzsálemi találkozója előtt

Izrael gyorsan megsértette Lengyelországot a V4-ek jeruzsálemi találkozója előtt

A fiúk is kaphatnak itthon ingyenes HPV-oltást, kérdés, hogy mikortól

A fiúk is kaphatnak itthon ingyenes HPV-oltást, kérdés, hogy mikortól

Még el sem kezdődött, de már csúszik a Blaha felújítása

Még el sem kezdődött, de már csúszik a Blaha felújítása

Vészesen emelkedik a légkör metántartalma

Vészesen emelkedik a légkör metántartalma